Felelősség? Kié?

Kati, Zsuzsi, Gina... ebben a bejegyzésben nem lánynevek, hanem drogok, kábítószerek...

Elérhetők, ehetők, ihatók, szívhatók és lőhetőek ... veszélyesek ... adják, veszik, élnek vele, nélküle, néha, mindig vagy soha...igen, a kamaszok: a Katik, a Zsuzsik, a Ginák és a Petik, a Danik és a többiek...

A pedagógusok többsége nem veszi észre, nem ismeri sem a szert, sem a gyereket, aki kipróbálja, használja, él vele néha, mindig, hébe-hóba vagy soha. Mik a jelek? Hogyan lehet felismerni? Kérdezik a kollégák. Nincs egyértelmű válasz, hiszen a tág pupilla, a karikás szemek, a zavarodottság, a megváltozott viselkedés, a hangulatingadozás, a lopások, a leromlott bizonyítvány, az ápolatlanság...sok-sok jele van, amik viszont lehetnek mástól is. Egy biztos pont van, ha ismerem a gyereket. Kollégák, nem papíron és kötelező kérdésekre adott válaszokból, hanem a beszélgetésink által, amit felajánlok és bizalmat, szeretetet adok és folyamatosan nyitva tartom a szemem, a fülem és a szívem!

Egy kosaras naplója című film (The Basketball Diaries), 1995

Felelősség!!! Sokszor hallom ezt, amikor baj van:  Azonnal távozzon, azonnal el innen, majd oldja meg a szülő az övé a felelősség, mi mindent megtettünk mint intézmény és ezért legyen hálás és majd a kirúgásból tanul... Mit jelent a mindent megtettünk? Mit jelent a prevenció? Mit jelent a segítség? Mit jelent pedagógusnak lenni? 
Nekem ezt:

Pedagógus eskü

Esküszöm, hogy munkám során minden tőlem telhetőt megteszek tanítványaim, szellemi, testi, lelki fejlődése, személyiségük kibontakozása érdekében. Esküszöm, hogy diákjaimat önálló, szabad, gondolkodó, autonóm emberekké igyekszem nevelni. Mindenkor figyelembe veszem tanítványaim képességeit, helyzetét, életkorát, fejlettségét, és arra törekszem, hogy a nekik megfelelő legjobb nevelést és oktatást nyújtsam. Igyekszem átadni az emberiség és a kulturális Európa felhalmozott tudását, hagyományát és értékeit, a magyar történelem és művelődéstörténet értékeit, szaktudományom eredményeit és szépségét. Célom, hogy tanítványaim erkölcsi, intellektuális, esztétikai és vitális értelemben egyaránt gazdag, nyitott és sokoldalú, minden értelemben egészséges emberekké váljanak. Igyekszem diákjaimat a természet és az emberi kultúra tiszteletére és védelmére nevelni.

Helyzetemmel, jogaimmal és lehetőségeimmel soha nem élek vissza, nem hatalmaskodom, gyereket nem alázok és nem szégyenítek meg. A rám bízott és a tudomásomra jutott titkokat megőrzöm. Tanítványaim között nemük, nemzetiségük, állampolgárságuk, világnézetük, képességeik és kulturális tradícióik szerint különbséget nem teszek, mindegyikőjükkel mindenkor egyformán felelős tanárként viselkedem.

Munkámat a Magyar Köztársaság Alkotmányának szellemében, a mindenkori törvényekkel összhangban végzem. Tanártársaim munkájával és törekvéseivel kapcsolatban a kollegialitás vezérel, a szülőkkel az együttműködés és a család törekvéseinek megértése, mindenekelőtt azonban diákjaim igénye és érdeke irányítja tetteimet.

A kamaszkorból a felnőtté válás útja sokszor nagyon rögös és fájdalmas és veszélyes, érzékenyek a kamaszok és nagyon merészek, ha elvesztik a bizalmukat a felnőttek irányában, akkor elszabadul a pokol és nincs az a fegyelmező intézkedés, ami hatna az önrombolásuk ellen. 

Beszélgessünk Velük, tanítsuk meg őket arra, hogy önmagukért felelősséget vállaljanak, hiszen akkor képesek lesznek jól dönteni és NEMET MONDANI A DROGRA!!!

Igen, minden cselekedetünk előtt van egy pillanat, amikor még van egy perc eldönteni, hogy mit választunk az ÉLETET vagy a LEÉPÜLÉST!

Asszertivitás - a civil világ alapja

Tegnap testi-lelki egészség órán az ASSZERTIVITÁSról beszélgettünk. A gyerekek azt a feladatot kapták, hogy csoportmunkában dolgozzák fel  megadott szempontok alapján   Lázár Ervin A nagyravágyó feketerigó  és Hans Christian Andersen A nagyravágyó tű  című meséit. A cél az volt, hogy megértsék, miért fontos a pozitív énkép kialakítása és megerősítése és milyen hátrányai vannak annak, ha valaki nem fogadja el magát és emiatt különféle eszközökkel él, hogy más legyen mint ami valójában.

Forrás: www.google.com

Az előző órán arról beszélgettünk, hogy ha egy probléma vagy krízis jön az életünkbe, akkor ki milyen módon oldja meg és azt próbáltuk kideríteni, ki milyen típushoz tartozik, mennyire kerüli, mennyire alkalmazkodik, mennyire kompromisszum kereső, mennyire versengő illetve mennyire a nyerő-nyerő problémamegoldásban gondolkozik. Ehhez egy tesztet hívtunk segítségül, a Thomas-Kilman kérdőívet. Nagyon izgalmas beszélgetés volt, néhol vita bontakozott ki, hogy egy-egy konfliktusban milyen szempontokat és kinek a szempontjait nézi az ember és egyáltalán, mi lenne hasznos egy feszült helyzetben.

A pozitív énkép és a nyerő-nyerő konfliktuskezelés alapja, annak a pozitív viselkedésnek, melyet asszertívnek hívunk. Mivel közösségekben élünk, legyen az család, iskola, munkahely vagy éppen egy civil szervezet, nagyon fontos ismernünk erősségeinket és gyengeségeinket ahhoz, hogy a közösségünk építő, segítő és támogató tagjai lehessünk. 

A következő ábra és a hozzá tartozó magyarázat Gyarmathy Éva: Asszertivitás - önelfogadás és mások elfogadása című tanulmányából származik. 

Az agresszív viselkedés kulcsjellemzői: Önbizalom hiánya Mások elfogadásának hiánya Negatív érzések mások iránt Harag és vádaskodás Felsőbbrendűségi érzés Minden helyzetet kontrollálni akar Nem érdekli mások érzése	Az asszertív viselkedés kulcsjellemzői: Önbizalom, reális önértékelés Mások és önmaga elfogadása Felelősségvállalás Érdeklik mások érzései, gondolatai Őszinte, egyenes Meghallgat másokat Nyíltan kérdez
A manipulatív viselkedés kulcsjellemzői: Önbizalom hiánya, alacsony önértékelés Mások és önmaga elfogadásának hiánya Gyanakvás Őszintétlenség Mások önértékelését is aláássa Depresszió, motiválatlanság	A passzív viselkedés kulcsjellemzői: Önbizalom hiánya, alacsony önértékelés Önelfogadás hiánya Negatív érzések önmaga iránt Kisebbségi érzés Önfeladás Lelkiismeretfurdalás Motiválatlanság

És miként is kapcsolódik mindez a civil világhoz? Mostanság nagyon divatos beszélni az új, kreatív gondolkodói csoportokról, az organikus szervezetekről és azokról, akik a világot megváltoztatják. Ugyanakkor egy szó sem esik arról, hogy a másként való gondolkozás ott kezdődik, hogy tisztelem és elfogadom magam, reális önképem van és másokat is tisztelek és elfogadok. Azaz együttműködő, szolidáris, toleráns és nyílt, tiszta kommunikációt folytató felelősségteljes ember vagyok. Enélkül semmilyen civil kezdeményezés nem lesz sikeres, csak manipulál és szűk kör egójának kibontakozásához ad teret, annak álcázva, hogy organikus,lapos piramisú szervezet épül. 

Magyarországon az asszertív viselkedést kevesen gyakorolják és kevesen tanítják. Iskoláinkban még többségében poroszos/hierarchikus oktatás folyik és a köz-és magánszférákban is a CÁPÁK uralkodnak, az önzőség áljótékonysába burkolva. Ez is egy sajátságos közép-kelet-európai forma, miközben az ügy nagyon szép és szükséges, az alap és a gondolatok a régi jól megszokott mechanizmusból származnak.

Az egyik diákom tökéletesen megfogalmazta mindezt, ami a következőkben foglalható össze. Ma mindenki tudatos, környezetvédő és pozitív...szavakban, tettekben önző, szemetelő és rosszindulatú, akkor hol van itt a hitelesség, kérdezem én? 

A JÖVŐ A GYEREKEKÉ! 

AHHOZ, HOGY ŐK MÁSKÉNT GONDOLKODJANAK HITELES, PÉLDAÉRTÉKŰ FELNŐTTEKRE, CIVIL VILÁGRA VAN SZÜKSÉGÜK! 

TEGYÜNK ÉRTE! 

TEGYÜNK ÉRTÜK TETTEINKKEL, NE CSAK SZAVAINKKAL!!!

Narcizmus - báránybőrbe bújt farkasok...

"Olyan történelmi korban élünk, amikor kiáltó ellentét van az ember szellemi fejlődése és lelki-érzelmi fejlődése között: az előbbi létrehozta az elképzelhető legpusztítóbb fegyvereket, az utóbbi pedig megrekedt a kifejezett narcizmus állapotában, annak minden patologikus tünetével együtt." Erich Fromm: Az emberi szív  

Sok-sok évvel ezelőtt egy antikváriumban került a kezem közé Erich Fromm Az emberi szív című munkája, akkor úgy gondoltam egyszer még hasznomra fog válni, így hát megvettem. Azóta sokszor kézbe vettem, újra és újra elolvastam a fülszöveget,de valahogy a nekrofília, narcizmus és incesztuózus mindig visszatartott a belemélyülésétől. 

Szombat este, azonban a kezemben maradt és le se bírtam rakni...

Gyerekkorom óta foglalkoztat, hogy milyen szándék mozgatja az embereket, afelé, hogy embertömegeket befolyásolásuk alá vonva hatalmukat kibontakoztassák a legtöbb esetben valakik vagy valami ellenében. És az sem utolsó kérdésként vetődött fel bennem, hogy az emberek hogyan csatlakozhatnak egy megalomán, hatalomimádó, cesar szindrómás ember mögé?!

Erich Fromm megadta a választ. A részletek fejtegetésébe nem mennék bele, csak egy-egy igen fontos gondolatát emelném ki. Előtte azonban röviden definiálnám, magát a fogalmat.

A narcizmus, beképzeltség, hiúság, önhittség. Sigmund Freud alkotta meg, a görög mitológiából ismert Narkisszoszra utalva, aki egy betegesen önhitt fiatal férfi volt, aki saját tükörképébe szeretett bele. Freud is és Fromm is elismerte, hogy egy bizonyos szintű narcizmus mindannyiunkban születésünktől fogva jelen van. Fromm két válfaját különbözteti meg: a jóindulatú és a rossz indulatú változatot.

A narcisztikus személyiség több művészt megihletett. Így született meg Oscar Wilde örökbecsű műve, a Dorian Gray arcképe, melyből színdarab és film is készült.

A narcisztikus embert már az arckifejezése is könnyen elárulhatja. Sugárzó mosoly, ami egyesekben önhittséget, másokban ártatlan, bizalomteli gyermeki lélek meglétére enged következtetni, valami különös csillogása a szemnek, ami szent illetve az őrült érzetét kelti bennünk.

Ez így elég misztikusnak tűnik. És igen, éppen ebben van a  varázsuk, a homály, a bűvölet és a megismerhetetlenség csábító vonzása, az ami óriási udvartartást eredményez számukra. 

Kik azok, akik követőik, rajongóik lesznek?

Dokumentationszentrum Topographie des Terrors, Berlin

A társadalmi narcizmus, azaz, amikor egy csoport vagy szervezet tagjai is narcisztikus személyiségek, így az egyén narcizmusa átolvad a csoportéba és létrejön az a csoportidentitás, ami kifejezi, hogy ők különbek mint mások. Erre a történelemben számos példa akad, ami szomorú véget eredményezett.

Ahogy az egyén, úgy a csoport narcizmusa is keresi a kielégülést önnön nagyságának megnyilvánulásaiban, így bizonyos szintig kielégülést nyújt a csoport felsőbbrendűségének és mások alacsonyrendűségének közös ideológiája. Tehát, ha a narcisztikus csoport megtalálja bálványozott vezérét, akkor alávetik magukat akaratának és lelkük mélyén szimbiózisra lépnek és azonosulnak vele. 


A narcizmus azonban két dologgal konfliktusban áll: az értelemmel és a szeretettel. A narcisztikus személy világán kívül nincs más világ, minden az övé, minden róla, érte szól, emiatt képtelen kötődni, kapcsolódni, így szeretni sem képes. Ő maga az egész világ. Ezt a világot féltve őrzi, minden kritika, bírálat dühöt, melankóliát és depressziót vált ki. Az pedig, akinek nem létezik magán kívül másik világ, azaz nincs nem-én, az szeretetre képtelen. Emiatt közösségben, csoportban is mindig magányos marad, magányát, az iránta lelkesedők ideig óráig tudják enyhíteni.
Napjainkban ez az ember típus egyre gyakoribb. "A fogyasztói társadalom kitermelte a narcisztikus embert, a tökéletes fogyasztót és munkaerőt, aki már nem érti az érzelmeit, lassan szavai sem lesznek rá…" , ahogy Tari Annamária ezt a Hervadó virágok és az Intimitás című filmek elemzésével kapcsolatban említi meg cikkében (ld. a videó alatti linket).

Narcizmus és magány

Erich Fromm azért megnyugtatásul leírja, hogy létezik jóindulatú narcizmus is. "Az az ember, akinek narcizmusa a jóindulatú fajtából való, a teljesítményére büszke, olyasmire, aminek az érdekében erőfeszítést tett...Ameddig olyasmit választ narcizmusa tárgyául, amiért meg kell dolgoznia, a saját munkája és saját teljesítménye iránt érzett kizárólagos érdeklődést állandóan ellensúlyozza, hogy figyelemmel kíséri magát a munkafolyamatot vagy azt az anyagot, amellyel dolgozik...Ha valaki a rosszindulatú fajtájában szenved, akkor nem olyasmit választ narcizmusa tárgyául, amit tesz vagy létrehoz, hanem valami olyasmit, ami az övé: például a testét, a külsejét, a vagyonát stb...."

A jövő szempontjából nagyon fontos, hogy a gyerekek elsajátítsák a kritikai gondolkodást és büszkeségük tárgya ne önmaguk, hanem emberi mivoltuk legyen, mert:

"Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi sem csodálatosabb!" 

Szophoklész: Antigoné

ENFP avagy Jung szerint : Bajnok :D

Nyáron egyik barátnőm említette, hogy van egy érdekes személyiségteszt és amint hazaértem már rá is kerestem a neten és már játszottam is. Vajon mi jön ki rám? És hogy maradjunk az örök kérdésnél: KI VAGYOK ÉN? 
Az elmúlt napokba, annyi konfliktusba keveredtem, hogy csak na . . .és persze arra is rájöttem, hogy némi ismétlődés is megfigyelhető és akkor teljesen elképedtem, na de kérem, ez nekem tényleg rosszul esett vagy nem?!


A kód megfejtése:


E mint extrovertált


N mint intuitív


F mint érző


P mint észlelő


Egyből látszik, hogy nem a ráció vezérel...:)


És akkor a jellemzésből néhány gondolat:


"Lelkes és élénk a fantáziája. Az életet lehetőségek sorának tartja. Könnyen átlátja az összefüggéseket, ezért önbizalommal cselekszik. Szüksége van mások támogatására, ám ezt ő is megadja a környezetének. Jó nyelvérzékére támaszkodik, és sikeresen improvizál."


hm, ez elég jó kezdetnek ...


aztán a problémáim egy része ebből fakad:
"Az ENFP kiemelkedő sikerrel tudja összehozni az embereket, jó az ülések és konferenciák kezdeményezésében, noha tehetsége nem ér odáig, hogy ezeknek az eseményeknek az operatív részleteiről is gondoskodjék. Élvezi a dolgok megvalósítását, új utak feltalálását és tervei rendszerint “üggyé” válnak. Nagy képzelőerővel rendelkezik, de nehéz lehet számára a mások által elindított gondolatok vagy tervek elsajátítása. Ahhoz, hogy az ENFP típus energiáját és érdeklődését kölcsönözze ilyen gondolatnak vagy tervnek, saját gondolatává vagy tervévé kell tennie azt. Mihelyt akár emberek akár eljárások rutinjellegűvé válnak, az ENFP hajlamos elveszíteni az irántuk tanúsított érdeklődését: az, ami lehet, mindig izgalmasabb, mint az, ami már van."


és amivel kiborítom a "főnökeimet":
"Az ENFP típus nehéznek találhatja, hogy munkáját valamely intézmény korlátai között végezze, különösen, hogy rendszabályokat, rendelkezéseket és standard működési eljárásokat kövessen. Az intézményesített eljárások és politikák számára olyan célok lehetnek, amelyek küzdelemre késztetik, és amelyeket akár meghajlásra is késztethet. Kollégái és feljebbvalói néha azon veszik észre magukat, hogy alkalmazkodniuk kell, és menteni, amit lehet.
A mindennapi munkában és kapcsolatban a változatosság felel meg leginkább az ENFP tehetségének, mivel ez a típus tágas teret igényel, hogy kifejthesse és gyakorolhassa alkalmazkodó tehetségét.


ezután pedig tudtam, hogy igaz...
"Az ENFP-k szeretnek vicces történeteket mesélni, különösen a barátaikról. Ez a hajlam lehet az oka, hogy vonzódnak az újságíráshoz. Az egyik ENFP barátomat azzal szoktam traktálni, hogy ha azt akarom hogy a hatodik emelet tudjon valamit, csak neki kell elmesélnem."


Tehát az idealisták táborában az optimista lelkesítő improvizatőr lennék...
Erről egy kirándulás története jutott eszembe. Ülünk a vonaton és egyszer csak megszólal az egyik diákom (ma BME-n tanul, csak a rend és a ráció kedvéért), mondja: - Tanárnő, mennyi időnk lesz az átszállásnál? - Nem tudom.- Nem nézte meg? - Nem, de szerintem elég időnk lesz! - Összeráncolja a homlokát. - És ha nem? - Biztos, hogy elérjük.
És így is lett, pont mellettünk volt az a vonat, amire át kellett szállnunk és mindössze 2 percünk volt rá, tehát elértük és elég is volt az idő!:) Ilyenek miatt valaki kalandornak hív és van, aki tudja, hogy amiben hiszek az úgy lesz:D!


Aki kíváncsi önmagára és ki akarja próbálni az MBTI teszteket itt megteheti:


http://mbti.tarhely.biz/tesztek


Jó felfedezést!

Ki vagyok ÉN?

Örök kérdés. 

A nevem, a tettem, a fejemben lévő gondolatok magamról, az emberek véleménye rólam, a szerepeimből összeálló egész vagy mindig más, a pillanat kivetülése vagy igazából minden és semmi, mindenki és senki egyszerre? Bentről kifelé áradó egység vagy a tapasztalatok/pofonok faragta összesség?

Kamaszkortól többször visszatérő bizonytalansági faktortényezőnk ez a kérdés. Kezdetben erősen építjük, védjük szüleinkkel szemben a kortársaink által. Aztán mélységek magasságok, hamis célok és hitek hullámain vergődünk sikert kergetve a világban…

Majd harminc felé közelegve megint fejbe ver a kérdés Ki is vagyok VALÓJÁBAN? Mit is akarok? Jó helyen vagyok?

Ma nagy „divat” megfejteni a „titkot”. Mindenki a maga útján zarándokol, néha rossz irányba indul, néha megpihen és sokszor egészen eltéved. A bizonytalanság világában kapaszkodókat keresünk, hogy csituljon a bennünk feszülő valamivé válás kényszere. Állandó kinyilatkoztatásban élünk, leginkább azt szeretnénk érezni, hallani és a tükörben látni, hogy MI MÁSOK vagyunk mint a többiek…

Állandó KÉRDŐJELben élni nagyon fárasztó. Rengeteg konfliktus magunkkal, ami másokkal való ütközéshez vezet, majd folyamatos útkereséshez. Olyan mintha a kamaszkori krízisek az identitáskeresés, az autoritás kérdése egy egész életen át tartó probléma lenne, erre iparágszerűen felépülő „segítő rendszerek” jöttek létre, akik majd megtanítják, megmondják mit és hogyan tegyünk. A folyamatos majd én fogom a kezedet, egyet nem enged meg az embernek, hogy EGYEDÜL JÁRJON. El kell esni, meg kell botlani, el kell indulni, megállni, eltévedni és tovább menni, azaz CSELEKEDNI és akkor rájövünk arra, hogy:

"Sosem voltunk senkik. Mindenhonnan jöttünk, virággal vártak,

És mondták, hogy győztünk. 

De csak a lesütött szemüket, a földre szegezett

Tekintetüket lestük, és láttuk: nem akad senki köztük, egy olyan,

Aki komolyan merné venni, hogy a vérébe' van, amit a szemével lát."

Quod est inferius, est sicut quod est superius, et quod est superius est sicut quod est inferius ad perpetranda miracula rei unius.

Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.

Hermész Triszmegisztosz: Tabula Smaragdina

Nem félünk a farkastól .... Párkapcsolati mediáció

(Ezt a bejegyzést Becser Anna novellája ihlette)

"Meglehetősen eltompultam … nem az italtól, jóllehet, annak is megvan a szerepe ebben az egész folyamatban – az agysejtjeim évek óta tartó fokozatos elszunnyadásában –, eléggé eltompultam már ahhoz, hogy négyszemközt elviseljelek. Nem figyelek rád, vagy ha oda is figyelek, minden szavadat kirostálom, és csak úgy automatikusan felelgetek, úgyhogy valójában nem is hallak, mert csakis így lehet elviselni ezt az egészet. De te új útra tértél az utóbbi pár száz évben – vagy mióta is élünk már együtt ebben a házban –, és ez most már kezd sok lenni … nagyon sok." Edward Albee: Nem félünk a farkastól

A '90-es évek végén láttam a Radnóti Színházban Csomós Mari és Bálint András főszereplésében Edward Albee: Nem félünk a farkastól című művéből készült színdarabot. Megrázott. Fiatal voltam és a fejemben álmok voltak a tapasztalatok helyén és valami olyan érzés, hogy én másként fogom csinálni, nem úgy mint ők és úgy sem, ahogy a szüleim. Aztán majd 7 évvel később szociálpszichológia órán Dessewffy tanár úr Eric Berne Emberi játszmák című művének felhasználásával feladatul adta Albee művének elemzését. Ekkorra sok mindenen túl voltam és egy játszmában éppen benne és még mindig csak éreztem, de érteni semmit nem értettem. Konfliktusok láncolatában éltem. Másokét kiválóan elemeztem, a sajátomban pedig minden nap újra és újra belehaltam majd újjászülettem. Otthon a polcunkon  hevert a mediációról szóló alapkönyv még sem nyitottuk ki...még újabb 7 évnek kellett eltelnie, mire sok pofon után elkezdtem tanulni a kommunikációt és  a konfliktuskezelésének különféle módjait. Érezni, tudni, tudatosítani és az alapján cselekedni... Sok - sok idő, sok - sok fájdalom. 

A párkapcsolati mediáció egy pártatlan segítővel, a mediátorral (középen álló) lehetőséget ad a feleknek az  egymással való beszélgetésük előmozdításában, érzelmeik megértésében, a közös érdekek feltérképezésében és abban, hogy egy független közvetítővel meghallják egymás szavát. Ez nem terápia, viszont jól kiegészíti a család- és párterápiát, ugyanakkor a mediáció szabályai higgadt, fegyelmezett légkört biztosítanak és a tárgyilagosság felé mozdítják el a feleket. 

Mi a közös érdekünk? Mit vagyunk hajlandók ezekért megtenni? Mi a kapcsolatunk keresztmetszete? Mik vannak benne? 

A mediátor, tükröz, átfogalmaz, racionalizál. A mediátor az ügy miatt van ott, egyik fél felé sem hajlik, ez adja a biztonságot és a lehetőséget az elég jó megoldás megszületésére. 

És ha képesek vagyunk hallani, látni és érezni a másikat, akkor Kosztolányi örökbecsű művében megidézett játszótársai lehetünk egymásnak...

Írások konfliktusainkról I. rész

Ezennel egy FELHÍVÁSt teszek közzé!

 Olyan írásokat várok, melyek a KONFLIKTUSOKról szólnak! 

Humorosat, drámait, mindennapit, a Tiédet! 

Az írásokat, kérjük a kedves Olvasó véleményezze és 5-ös skálán értékelje (az iskolai osztályzatok értékének megfelelően:), a legjobbnak minősített, legtöbb szavazatot kapott,  díjazásban részesül (a díj mértéke, minősége...kidolgozás, megszervezés alatt áll:)! 

Az első írás: 

BECSER ANNA: KONFLIKTUS című novellája

Jelenetek

Károly és Júlia élete nem egyszerű. Két iskoláskorú lányuk van. Reggel nyolctól este hatig dolgoznak. Hétvégente a beteg nagymamánál vannak. És már mindketten elgondolkodtak a váláson.

Károly és Júlia élete egyszerű. Két csodás lányuk van. A munkahelyükön megbecsülik őket. Hétvégente gyakran összejön a család. Ritkán mutatják ki, de még mindig, 24 év házasság után is szeretik egymást.

Károly és Júlia egy bőrkanapén ülnek kéz a kézben, Dr. Csorba Ágnessel.

Károly:Igazából a legnagyobb probléma az időhiánnyal van. Soha nem jut időnk egymásra. És itt nem csak a testi kapcsolatra gondolok, hanem a beszélgetésekre. Azon kívül, hogy megkérdezzük, amikor a másik hazaesik, hogy „Milyen volt a napod?”, mást nem igazán vitatunk meg...

-Megvitatni? – vágközbe Júlia.Azt hiszem mi már így is túl sok mindent vitatunk meg. Rengeteget vitázunk. Amikor fiatalabb voltam, megfogadtam, hogy soha nem lesz olyan férjem, akivel állandóan vitázunk. Utáltam, hogy az én szüleim még az én jelenlétemben is ezt csinálták. Attól tartok... a mi lányainknak is elegük van belőlünk.

K:De hát mi nem is a lányok előtt veszekszünk, hanem akkor, amikor a lányok nem hallják.

Dr. Csorba Ágnes:Szóval, azt a kis időt, ami az együtt töltött idő lenne, azt is vitával töltik?

Csönd.

J:Mikor máskor beszéljük meg ezt?

Dr. Cs. Á.:De Önök nem azt mondták, hogy megbeszélik, hanem azt, hogy veszekednek...

K: Igen. Látja Doktor nő, pont ez a baj.

J: Szerintem meg pont az a baj, hogy Te nem vagy hajlandó egy kicsi erőt is venni magadon, és valami romantikusat tenni...

K:Hogy mi? Tegnap észrevetted, hogy összepakoltam, és friss virágot tettem az éjjeliszekrényedre?

És azt, hogy, amikor üzenetet hagyok egy cetlin mindig rajzolok is? Ezzel szemben te... Csak elvárásaid vannak...

J: És a lányokkal mikor vagy? Mikor vannak az apjukkal? Én érek haza előbb, én hozom el a kisebbet a suliból, és én teszek nekik vacsorát is az asztalra.

K: Mert te végzel előbb. És én a hétvégén anyádnál kötöm le őket, amíg Te édesanyáddal beszélgetsz. Nagyon szívesen...

J: Teljesen kikészítesz. Ne haragudj, hogy én nem mászok a fára veletek, hanem kihasználok minden időt, amit még anyámmal tölthetek. Tényleg! Igazán! Ne haragudj!

K: Nem érted, amit mondok? Pont ez az. Lefoglalom őket, odafigyelek rájuk, hogy ne téged nyaggassanak, és még is jól szórakozzanak a mamánál. Hogy ez az emlék maradjon meg nekik a hétvégékről. És az meg, hogy nem foglalkozok, ''nem töltök elég időt''a lányokkal egy nagy kamu!

Azt még a vak is látja, hogy oda vagyok értük.

J: Nem elég oda lenni értük. Nevelni is kell őket. És amúgy is, én értem soha nem vagy oda. Nem számítok már neked semmit. Vagy csak keveset. Esetleg nem mersz változtatni.

K: Változtatnék én ezen hidd el! Ó, de még milyen szívesen...

Dr. Cs. Á.:Hogyan változtatna ezen Károly?

J: Fogná magát, és odaköltözne Karolinához. Gondolom mennyire várja az a nő, hogy vége legyen, tönkre menjen a házasságunk.

K:Te tisztára nem vagy komplett! Karolina két emelettel lentebb dolgozik, és soha nem is találkozunk össze. Még közös munkánk sincsen. Akkor találkoztam vele én is másodjára, mikor neked bemutattam a céges bulin...

J: Peeeersze! Hát hogyne! Mindegy is.

K: És különben is, te sem erőlteted meg magad azzal, hogy mindig újra, és újra elcsábíts. Igenis egy férfinek ez is kell.

J: Mikor kérdeztem, hogy mire vágysz, és felsoroltam egy-két dolgot azt mondtad „Á, ugyan, kicsim ez nem fontos, csak ha Te akarod”

K: De egyértelműen szerettem volna, csak nem mondtam. Mert tudtam, hogy nem akarod ezt te igazán, csak olvastad valami női magazinban, elgondolkodtál, felvetetted, és nem tetted meg, és nem leptél meg vele.

J: Tipikus! Miért nem válaszoltál őszintén? Azért kérdeztem meg, hogy megtudjam, hogyan gondolkodsz e témakörben. Én igazán kedveltem volna. Te bezzeg.

K: Esküszöm nem hiszem el, hogy erről beszélünk. Szerinted egy férfi nem vágyik ilyenre? Akármire is, ami kicsit is másabb, mint a szokványos? Nézz bele egy magazinba... de most az egyszer egy férfi magazinba! És én is igazán kedveltem volna.

PAUSE

Dr. Csorba Ágnes mosolyogva fordult a párhoz: Szóval, mit szólnak a videóban látottakhoz? Nem furcsa, hogy ez mind egy hónappal ezelőtt történt?

J.: De igen! Még is, számomra az a legfurcsább, hogy látom magamon, hogy milyen elviselhetetlenül erőszakos voltam.

K.: Igen, és itt az „elviselhetetlen”-en van a hangsúly. -nevet.

J.: Igazából az a legmegdöbbentőbb ebben, hogy mennyire elbeszéltünk egymás mellett. És minden szennyest egymáshoz vágtunk, megcímkézve azzal, hogy a „Tiéd”! Nem figyeltünk egymásra.

K.: Igen, csak vagdalkoztunk.

Dr. Cs. Á.: És felolvasnék még valamit. E rövid párbeszéd során, eddig 12-szer mondták az „én” szót, és 9-szer a „te” szót. Viszont azt, hogy „mi”, nem mondták egyszer sem. Pedig egy házasságban előtérbe keveredik a „mi” és háttérbe szorul az „én”. Persze nem szorulhat teljesen háttérbe. Szabadság is kell. Együtt is, és külön is. A férfinek a külön lehet a barátaival, vagy egyedül egy horgász-tó mellett, a nőnek pedig a külön lehet egy szalonban, a habok között, vagy a barátnőkkel egy kávézóban. Viszont az együtt, az együtt legyen. Ne a gyerekekkel, ne a barátikörrel, hanem együtt, kettesben. És igen is! Mindenkinek van egy órája a másikra. Ha ez már a gyerekek lefektetése után van, akkor azután, ha reggel, a reggeli rutin előtt, akkor akkor. Önök hogyan változtattak?

J: Igazából pont ezt tettük mi is. Lopott órákat szereztünk. És kimozdultunk.

K: Már nagyon hiányzott.

J: Igen! És az a legfurcsább, hogy még azt sem vettük észre, hogy például ugyanakkor van az ebédszünetünk. És, mindkettőnknek 15 percbe telik, hogy a Seperc étteremhez elérjünk. Azóta mindig ott eszünk. Együtt.

K: Persze nehezen ment. Az kellett, hogy mindketten akarjuk. Ne csak az egyik, vagy a másik. Hanem mindketten. Ha nekem nincs kedvem moziba menni, neki viszont van, akkor olykor engedek, de általában megbeszéljük, hogy kinek mihez lenne kedve. És kompromisszumot kötünk.

J: Sokat segítettek a játékok is. Rengeteg játékot játszottunk. Interneten is lehet pár-játékokat olvasni, de kitalálni is találtunk már ki. A legegyszerűbbek a legjobbak. Lehet csak úgy kérdezősködni, kérdéseket leírni egy lapra, és a másiknak válaszolnia rá.

K: Igen, én például tegnapelőtt így tudtam meg, hogy Juli kedvenc színe a sárga. Jobb később, mint soha.

– Szóval csak beszélgetni, beszélgetni és hallgatni a másikat. Ez a titka. -fordult oda a B2-es kamerához Dr. Csorba Ágnes, majd így folytatta: Nem olyan nehéz. Csak legyünk kreatívak, és kompromisszumképesek. Ne feledjük, a kapcsolat olyan akár egy növény. Mindig öntözni kell, törődni kell vele, hogy kinyíljon, és a legjobb színeiben pompázzon. Dr. Csorba Ágnes riportját láthatták, A Pár: -Te hárpiát, Károllyal, és Júliával, itt a Kapcsolat tévén.

Legközelebbi adásunkban itt lesz velem, Ilona és Péter, akik siketnémák, és velük fogunk beszélgetni, azokról a problémákról és konfliktusokról, amelyek közöttük zajlanak le, csendben. Nézzenek minket akkor is, érdekes lesz! Viszont látásra!

Gumicukor - teszt avagy kiből lesz sikeres ember?

Képzeljük el, hogy négy évesek vagyunk, és a következő ajánlatot teszi valaki: ha türelmesen kivárjuk, míg elintéz egy ügyet, utána két gumicukor üti a markunkat. De ha nem bírunk várni addig, csak egyet kapunk- viszont azonnal. Ez bizony próbatétel egy négy éves lurkó számára! Kicsinyített modellje indíték és gátlás, vágy és önfegyelem, ösztön-én és én örök harcának. Sokatmondó, hogy egy gyermek melyik lehetőséget választja? Nemcsak jellemére világít rá, hanem nagy valószínűséggel az életpályáját is előrevetíti.

Talán nincs is alapvetőbb annál a "lelki képesség"-nél, mint az indítékkal való dacolásnál. Mindenfajta érzelmi önkontroll ebből indulhat ki, hiszen az emóciók természettől fogva ilyen-olyan cselekvési indíttatáshoz vezetnek.

Az említett vizsgálatot Walter Mitschel pszichológus indította el az 1960-as években az amerikai Stanford Egyetem területén működő óvodában. Kísérleti személyei többnyire az egyetemi alkalmazottak gyerekei voltak, így alkalma nyílt a gyermekek életútját nyomon követni a középiskola befejezéséig.

Néhány négyéves ki tudta várni a bizonyára örökkévalóságnak tűnő időt, amíg a kísérletvezető visszatért. Hogy a kísértésnek ellen tudjanak állni: befogták a szemüket, karjukra hajtották a fejüket, beszéltek, énekeltek magukban, eljátszottak kezükkel-lábukkal, vagy egyesek próbáltak elaludni. E tántoríthatatlan jellemű gyerekek el is nyerték a dupla gumicukrot. A többiek, az impulzívabbak, amint a kísérletvezető kitette a helyiségből a lábát rögtön lecsaptak a cukorra.

A próba diagnosztikai értéke 12-14 évvel később igazolódott, mikor a serdülővé cseperedett kicsiket újból megvizsgáltak. Az érzelmi és társas élet terén drámai volt a különbség a cukrot azonnal elmaró és a várakozásra képes társaik között. Akik négyévesen dacolni tudtak a csábítással, serdülőként szociálisan rátermettebbnek bizonyultak: jobban megtalálták a helyüket társaik között, határozottabban léptek fel, inkább elbírtak az élet buktatóival. Stressznek kitéve kevésbé hajlottak összeomlásra, ledermedésre, regresszióra? Nyomás alatt kevésbé zavarodtak össze, zaklatódtak fel. Elfogadták a kihívásokat és céljaik mellett kitartottak a nehézségek ellenére is.

Önállóknak, magabiztosaknak, szavahihetőknek mutatkoztak, kezdeményező, tervekkel teli volt a viselkedésük. Több, mint egy évtized elteltével képesek voltak a vágyteljesítés késleltetésére céljaik elérése érdekében.

Azok, akik hajdan azonnal elvették a gumicukrot, azonban jóval kevesebbet mutattak fel a fenti erényekből, pszichológiai szempontból kedvezőtlenebb képet mutattak. Serdülőkorukban gyakrabban riadtak vissza a társasági érintkezéstől, makacskodtak, tétováztak? A csalódások jobban megrendítették őket. Stressz esetén hajlamosak voltak regresszióba esni, lebénulni, bizalmatlankodni, dühöngeni a megrövidítés miatt, féltékenykedni, irigykedni. Az irritációkat éles indulatokkal túlreagálták, vitákat, verekedést is provokálva. Ennyi év alatt sem sikerült elsajátítaniuk a vágyteljesítés késleltetését.

Apróságban nyilvánul meg az élet hajnalán ugyanaz, ami társas és érzelmi készségek széles skálájává bomlik a későbbiekben. Az indítékkontroll képességén múlik, hogy meg tudjuk-e tenni a sokszoros erőfeszítést, amit akár egy diéta vagy egy felsőoktatásban szerzett diploma megkövetel. Egyes gyerekek már négyéves korukban birtokában voltak az alapfogásoknak: felismerték, hogy az adott helyzetben a késleltetés előnyös, figyelmüket a közvetlen kísértéstől eltérítve, elterelve, ragaszkodtak kitűzött céljukhoz - a két cukorkához.

A kísérletet vezető tudós szerint a négy éves gyerekek vágyteljesítő-késleltető teljesítménye kétszer olyan jó előrejelzés az érettségi eredményre vonatkozóan, mint a négyéves kori IQ-vizsgálat. Az IQ-vizsgálat hatásfoka e téren csak azután nő meg, hogy a gyermekek elsajátítják az írást-olvasást. Ez arra utal, hogy a késleltetés képessége nagyban hozzájárul az intellektuális teljesítőképességhez, magától az IQ-tól teljesen függetlenül.

Amit Walter Miscel - kissé bonyolultan - "célra orientált önkéntes vágyteljesítés késleltetésnek" mond, talán a lényege mindenfajta érzelmi rendezettségnek.

Az a képességünk, hogy nemet mondjunk az ösztönnek egy cél érdekében, ami lehet vállalat alapítás, vagy matek házi feladatmegoldás, vagy egy aranyérem elnyerése egy sportágban. Az idézett vizsgálat összegzett eredménye aláhúzza az érzelmi intelligencia mint metaképesség jelentőségét. Ezen múlik, hogy az emberek mennyire képesek, vagy képtelenek másféle szellemi képességeiket latba vetni.

Forrás: Harkányi Adrienn - pszichológus (Célratörő Magazin)

A közelség és a távolság fájdalmai - egy barátság margójára

2007-ben a Gödörben a Soteria Alapítvány megrendezésében került sor Feldmár András előadására, a Közelség, távolság - az intimitás határai.

Régóta foglalkoztat engem ez a téma. Van-e optimális távolság? Szeretem a közelséget és szorongok a távolságtól, illetve szeretem a távolságot és szorongok a közelségtől. Helyzettől, embertől, kapcsolatoktól függően igaz lehet mindkettő.

Nekem az hogy ki közelített először, kicsit hasonlít a tyúk és a tojás esetéhez, visszapillantva mindig elmosódik, hogy én akartam, te akartad, mi akartuk, azaz ki is engedte a közelséget? 

Az azonban nagy igazság, hogy ne gondoljuk, hogy a másik azért nem közelít felénk, mert nem tud, bár nagyon szeretne, ennek szomorú vége lehet, mégpedig, hogy azok, "akik nem csinálják azt amit tényleg akarnak, hanem várnak arra, hogy amit akarnak az megtörténjék valaki máson keresztül, azok feladják a szabadságukat." És sokszor szorongunk, hogy a másik nem csinálja azt, amit mi akarunk, de ez azt jelenti, hogy mi nem csináljuk azt, amit szeretnénk. A szorongás könnyen legyőzhető mondja Feldmár, az ember ne akarja azt, ami lehetetlen, hanem azt akarja, amit lehet akarni...És ha az ember azt csinálja, amit akar, akkor LÁTHATÓVÁ válik...

A fájdalmak pedig legtöbbször abból adódnak, hogy az egyik megengedi a másik közelségét, sőt hívja, hogy gyere közelebb, gyere még közelebb, aztán pedig azt mondja, hogy menj kicsit távolabb és ott állj meg, mert itt tudnánk folytatni a kapcsolatunkat. Erre mondja Feldmár, hogy ez nem megy, felelős vagyok azért, akit nagyon közel engedtem, nem küldhetem el messzebbre, ha visszataszítom, akkor van fájdalom…

Érdemes többször meghallgatni, újabb és újabb dolgok ragadnak meg az emberben!

Feldmár András: Közelség, távolság - intimitás határai

Lappangó konfliktusok – érzelmi elfojtások és egyéb védekezési és hárítási mechanizmusok

A pszichológia a tagadást, a projekciót, az intellektualizációt, a fantáziatevékenységet, a érzelmi távolságtartást (izolációt), a hasítást (a világot jókra és rosszakra való bontását), a passzív agressziót (a dolgok halogatását), a kiélést (indulatkitörések széles tárházát), a leértékelést (magát többre értékeli a többieknél), az elfojtást (a tudatából kiutasítja a fájdalmat), a bevetítést (pozitív figurával való azonosulást), a racionalizációt (önáltatást), a regressziót (időleges visszatérést), reakcióképzést (önmeggyőzés vagy önbecsapás módjait), a szimpatizmust vagy sajnáltatást, a helyettesítést (másokkal való érzelmi megélést), a szublimációt (a szexuális impulzus energiáját egy szociálisan elfogadott tevékenységre való változtatását), a testi szomatizációt és a humort a tudattalan lelki működések védekezési és elhárítási mechanizmusainak nevezi.

Ezeket egyszerűen nevezhetjük a lelkünk egészségének védelmében tett próbálkozásoknak. Próbálkozások, mert idővel pár hónap, pár év elteltével, kinek saját formátumában megjelennek ezek az elrejtett/megvédett konfliktusai, ami aztán megint csak egyének specifikumai szerint lesznek depresszióvá, alkoholizmussá, rákká vagy szívinfarktussá és még sorolhatnánk tovább.

Miért fojtjuk el? Ezt mindenki válaszolja meg magában! És hogy a mediátor is ember, az abban is megmutatkozik, hogy én is küzdök mindezekkel és azért használom őket, mert félek. Egyszerű emberi érzés.

Mosolyszünet. Szűcs Édua karikatúrája 

Társas lényekként ahhoz, hogy egészségesek maradjunk szükségünk van a haszonszőrű társainkra, akikkel cseveghetünk, szeretgethetjük egymást és minden fontos érzelmi mátrixot meg tudunk élni. Azonban, ha nem azonosak az elvárások, a szintek és az érzelmek, a kapcsolat viszont fontos, sőt a maslowi piramis alján mint alapszükséglet létezik, akkor sokáig nem néz szembe az ember ezekkel az érzéseivel.

A növekedés elmélet azonban mindenkinek lehetőséget ad, arra hogy ha felismerte ezeket a lappangó feszültségeit, akkor dolgozzon vele és változzon általuk.

Ez már pszichoterápia, ami sokszor konfliktusba kerülő személyek esetében nem mellőzhető a mediációs eljárás alatt sem.

A probléma felismerése hosszú folyamat, rájönni, hogy baj van, magunknak kell; megoldani azonban csak együtt lehet.

A legősibb hárítás a probléma tagadása, ami egyben a fejlődés, a változás és a gyógyulás akadálya.

Mondhatjuk, hogy a másik hisztizik, hogy nem jól látja, hogy nincs igaza, hogy bármi…lehet, de ezt TE hiszed és van, amit Ő hisz és olyan is, amit MINDKETTEN hisztek.

Leülni beszélgetni, nem csak azért fontos, mert szeretjük a másikat, hanem azért, mert ha nem is oldható meg a helyzet úgy ahogy az egyik vagy a másik abban a pillanatban elképzeli, akkor is van egy ELÉG JÓ megoldás, amivel feloldozást nyer mindkét ember vagy emberek.

 " Az ember mindig vállalja, hogy sírni fog, ha hagyja magát megszelídíteni. "

Antoine de Saint-Exupéry