...neked is ott van a fejed felett a kérdőjeled...Hiperkarma

2011. január 23., vasárnap

Társadalmi bizalom vs. tömeglélektan


Miközben a Társadalmi Szolidaritás programra kiírt pályázaton ötletelek, folyamatosan beúszik a fejembe a múlt szombati West Balkánban történt tragédia.
És közben Az önzetlen segítségnyújtás iskolája című sajtóanyagban ezt olvasom:

„Egy egészséges társadalomban nem hagyják magukra a bajba jutottakat, de a segítségnyújtást csakúgy, mint az együttélés más szabályait tanulni kell. Az iskolai oktatás célja nemcsak az ismeretek átadása, hanem a nevelés. Minél fiatalabb korban tudatosítani kell a gyermekekben, fiatalokban, hogy nem önálló szigetekként élünk a világban, hanem egy közösség tagjai vagyunk, ezáltal felelősséggel tartozunk egymásért.
Néhány évvel ezelőtt, a társadalmi bizalomról szóló felmérésben a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka válaszolta azt, hogy senki nem törődik a másikkal. A közgondolkodást jelző arány sürgős beavatkozásért kiált.”

Aztán a közkedvelt közösségi portálon egy belinkelésből megtudom, hogy végleg bezár a West Balkán és hozzátesz a közösségi tag egy kérdést: „Szerintetek jogos?”
Rákeresek az oldalra és végigolvasom a nyilatkozatot, melyből számomra a következő sorok igen sokat mondóak:

„Nem tudjuk és nem értjük, hogy mi történt. Egy hely voltunk, ami tíz éve esküdött fel arra, hogy értéket hozzon létre, arra, hogy boldogságot szerezzen embereknek, arra hogy utat mutasson, arra, hogy kultúrát közvetítsen, segítsen értelmezni ezt a megzavarodott világot. Nagyon igyekeztünk. És közben valamit elrontottunk.” http://www.west-balkan.com/

Aztán gondolkodóba estem, vajon hogyan születik meg egy ilyen kérdés, a történtek ismerete és a nyilatkozat olvasata után?

Rengeteg elméletet olvashatunk a tömeglélektanról.

A szórakozó tömeg a kollektív extázis rituális alkalmait megragadva törekszik a hétköznapok monotóniájának megtörésére. Aztán jön egy váratlan helyzet és pánik keletkezik. Az esemény tudatosodásának rövid, olykor villanásnyi időszaka van, ami sokkal és elveszettség érzéssel jár…és a csoportdinamika hatására az egyénből kontroll nélküli tömegmassza keletkezik és jobb esetben egy ponton túl a racionális megoldások, a kooperáció és a segítőkészség kezd eluralkodni a tömegben és ezáltal visszatér a normális helyzet, szerencsés esetekben áldozatok nélkül.

Sajnos nem így történt…

Ezért abban is nagy a felelősség, hogy ezután a tragédia után, miként kommunikálnak és cselekednek az emberek, egyénenként, résztvevőként, érintettként, felelősként és állampolgárként…emberként.

Közösségre vágyunk, figyelemre, társaságra, szórakozásra…és mitől lesz valóban közösség egy embertömeg? A szolidaritástól, az egymás iránti felelősségvállalástól, a kölcsönösségtől, az empátiától?

Fontos felvállalni és kimondani a hibákat és vállalni érte a következményeket, ahogy egy embert úgy egy társadalmat is erkölcsileg csak az erősíthet meg, ha képes önreflexióra. Természetesen jobb lenne, ha mindez preventíven történne és még jobb lenne, ha egy ilyen tragédia után fel sem merülne a kérdés, hogy jogos-e?

2011. január 2., vasárnap

Meghitt kapcsolatok 1. – Thomas Gordon és az Én - beszéd


Kapcsolatainkban elsősorban a biztonságra, elfogadásra törekszünk. Ezért sokszor háttérbe szorítjuk az igényeinket, azért hogy a másik szeretetét megőrizzük. Attól félünk, ha kimondjuk, amit érzünk egy számunkra kellemetlen szituációban a másik dühös lesz, elfordul tőlünk és rugalmatlannak, problémázónak fog tartani. Ez a hozzáállás azonban azt feltételezi, hogy csak az egyik fél számára fontos a kapcsolat és ezért a másiknak folyamatosan „jó képet” kell vágnia minden helyzethez, akkor is, ha épp összeugrik tőle a gyomra. Aztán az ilyen „na jó legyen, amit Te akarsz” rossz szájízű kompromisszumokból összegyűlik egy szatyornyi, aztán egy zsáknyi és végül egy jelentéktelennek tűnő helyzetben, rázúdul az öntudatlan „boldog” társra, aki azt hiszi, minden rendben van.

„A Gordon-filozófia arra épül, hogy mindkét félnek fontos a jó kapcsolat.”(F. Várkonyi)

Az őszinteség nem támadás. Fontosabb arról beszélni, mit érzek az adott szituációban, milyen konfliktust okoz bennem, mint arról, hogy Te hogy nem vagy képes az én szempontjaimat figyelembe venni, óh Te önző fráter…J
Ez a fajta önfeltárás a másik félben is kapukat nyit meg, létrejön egy atmoszféra, amiben mindkét fél érzi, hogy fontos, szeretik és elfogadják, azt az állapotát, hogy nem tud mindig maximálisan a másik jólétében osztozni. Azaz külön-külön és együtt is nő az önbecsülésük.

És akkor itt következzék az amerikai pszichológus Dr. Thomas Gordon Hitvallásom az emberi kapcsolatokról szóló írása:

 (credo)

„Te meg én olyan kapcsolatban vagyunk, ami nekem fontos, és szeretném fenntartani. Mégis, mindketten különálló emberként élünk, ki-ki a maga egyéni igényeivel, szemléletével, és azzal a jogával, hogy megpróbálja kielégíteni ezeket az igényeit. Igyekezni fogok őszintén elfogadni magatartásodat, amellyel igényeid kielégítésére törekszel, vagy amikor gondod van igényeid kielégítésével.
Amikor megosztod velem a problémáidat, törekedni fogok, hogy igazán elfogadóan és megértően hallgassalak – úgy, hogy inkább megkönnyítsem számodra, hogy rátalálj a saját megoldásodra, semhogy a magaméira szoktassalak. Ha az én viselkedésemmel van gondod, mert az keresztezi igényeidet, bátorítalak majd, hogy érzéseidet őszintén elmondd. Ilyenkor meghallgatlak majd, és igyekszem változtatni magatartásomon, ha tudok.
Ha pedig a Te viselkedésed ütközik az én igényeimmel, és emiatt úgy érzem, nem tudlak elfogadni, ezt is meg fogom osztani veled: olyan nyíltan és becsületesen közlöm érzéseimet, amennyire csak tudom – bízva abban, hogy tiszteled annyira igényeimet, hogy meghallgass, és igyekezz ennek nyomán változtatni viselkedéseden.
Olyankor, ha egyikünk sem tud a másik kedvéért változtatni magatartásán, és úgy látjuk, hogy kapcsolatunkban itt az igények konfliktusa lépett fel, állapodjunk meg abban, hogy egyikünk sem él hatalmával a maga győzelme érdekében, a másikunk veresége árán. Szem előtt tartom az igényeidet, de figyelembe kell vennem a sajátjaimat is. Ezért hát igyekezzünk elkerülhetetlen konfliktusainkra mindig olyan megoldást találni, mely mindkettőnk szemében elfogadható.
Ha ezt tesszük, teljesülnek a kívánságaid, és az enyémek ugyanígy – senki sem veszít, mindketten nyerünk. Így pedig, igényeid kielégítése révén, tovább fejlődhetsz, növekedhetsz, mint önálló ember. Nem kevésbé én is. Kapcsolatunk így mindig egészséges lehet, hiszen kölcsönösen örömteli. Mindketten azzá válhatunk, amire belsőnkből képesek vagyunk, és továbbra is a kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével viszonyulhatunk egymáshoz, barátságban és békében.”

Aki fejlődni kívánna, annak ajánlom a Magyar Gordon Iskola Egyesületét http://www.gordon.hu/ .


A következő bejegyzés ismét saját élmény lesz és kiderül, hogy a bejegyzések írója, hogyan tanulja a gordoni módszert és a "kísérleti alanyok" miként is reagálnak minderre ;-).