Számtalanszor ütköztem abba a falba, hogy nem vagyok szigorú a gyerekekhez. Pedagógus társaim közül sokan az általam alkalmazott kommunikációt és módszert engedékenységnek illetve gyengekezűségnek értelmezték/értelmezik. Az elmúlt tíz év számomra azt bizonyította, hogy az együttműködő, támogató nevelői munka nem egyenlő az engedékenységgel és hatékonyságában messze túlmutat a szabályokat és kereteket hangsúlyozó tanári büntető stratégián.
Pedagógusi munkám során megtapasztaltam, hogy a proaktív módszer kritikusai az azonnaliság erejével szeretnének hatni és emiatt a befektetett időt feleslegesnek tartják, és a fegyelmik, beírások hatásában hisznek. Ezekről azonban eddig mindig kiderült a hatástalanságuk. A tanári értekezletek örök problémája, hogy miért nem tanulnak az igazgatói intőből ezek a „problémás” gyerekek?!
A kamaszok folyamatosan feszegetik a határaikat, keresik önmagukat, szerepeiket, céljaikat és hasonszőrű barátaikat, akikkel együtt újra és újra megélhetik, kiélhetik alakuló Énjük magasságait és mélységeit. Ezen időszaknak sok veszélyforrása van, az éjszaka, az alkohol, a rossz tanulmányi eredmény, a félelmek, a bátorságok, különböző szerek, helyzetek, szerelmek és a felnőttek.
A változásban fontos a tapasztalás, a tapasztalás lehetőségéhez kell a bizalom, a bizalomhoz az a tudat, hogy önmagamért és másokért is felelősséggel tartozom, és hogy ebben ott van mögöttem egy önbecsülésemet erősítő és merészségemet hálóval és sok-sok építő beszélgetéssel támogató felnőtt ember(erek).
Ha egy ábrában szeretnénk szemléltetni, akkor ez így néz ki:
És hogy mi jelent az, hogy resztoratív?
Részlet Negrea Vidia Konfliktuskezelés és közösségépítés resztoratív gyakorlatokkal című írásából (http://hu.iirp.org/articles.html?articleId=681 )
„A resztoratív szemlélet a bűncselekményekre adott válaszokban kezdett kikristályosodni, amikor kriminológusok és jogalkotók kezdték el kidolgozni az igazságszolgáltatás azon irányzatát, amely figyelembe veszi az egyes egyéni vagy társadalmi konfliktusok feloldásában a morális elvárások mellett a közvetlenül érintettek érzelmi szükségleteit is.
Olyan megoldásokat kerestek, amelyek nem csak a bűnelkövetőkre koncentrál, hanem előtérbe helyezik a sértettek, hozzátartozók érdekeit és a számukra nyújtandó kártalanítást is, mivel a ki nem elégített érzelmi és egyéb szükségletek újabb és fokozódó konfliktusos helyzeteket teremtenek. Ennek következtében elfogadottá vált az a felfogás, hogy a normasértésekre adott „hatásosabb” válaszokban a büntetőjogi szankciók retributív (megtorló) vagy preventív (megelőző) jellege mellett, resztoratív (helyreállító) célokat is kell szolgálnia (Christie 1997).
A helyreállító igazságszolgáltatásnak nevezett irányzatot az új-zélandi maorik, és az észak amerikai navajo indiánok hagyománya inspirálta. Ennek alapja, hogy az elkövetőt nem rekesztik ki, hanem a közösség vele együtt dolgozza fel a sérelmet, a kárt; a megbocsátás és a jóvátétel aktusával pedig továbbra is a közösség teljes jogú tagjaként létezhet, kapcsolatai nem vesznek el.
A helyreállító igazságszolgáltatás gondolata az 1990-es évek végére társadalmi mozgalommá nőtte ki magát és minden olyan problémamegoldási módot jelentett, amely a sérelmet a kapcsolódó érzelmekkel együtt dolgozza és oldja fel. Nem megalázó, nem stigmatizáló, hanem pozitív, konstruktív módon állítja a közösség rosszallását a reintegráció szolgálatába. Ide tartoznak a családi, iskolai, közösségi békéltető bizottságok, alternatív vitarendezési módszerek, konfliktuskezelő csoportok, a szabadságvesztés büntetésüket töltő elítéltek reintegrációját segítő technikák.
Az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottsága 2002-ben megjelent dokumentuma szerint a resztoratív folyamat alatt azon eljárás értendő, amely az áldozatot, az elkövetőt és bármilyen a cselekmény által érintett személyt és közösséget bevon, hogy együttesen dolgozzák ki a cselekményre adandó válaszokat és a tett következményeként kialakult problémák megoldását.”
És hogy miért is fontos ez a szemlélet és a módszer Magyarországon egy oktatási-nevelési intézményben?
Mert együttműködésre, egymás szempontjainak megértésére és társadalmi felelősségvállalásra nevel. Mert nem büntet és kivon, hanem megold és a közösség részéve tesz. Mert nem csak a felnőttek szenvednek a hideg, közömbös társadalmi légkörtől, hanem a gyerekek is, csak az ő válaszaik erre radikálisabbak, azaz egyre többen kezdenek el erősen alkoholizálni, drogozni és csellengeni. Sem otthon, sem az iskolában sem máshol nem hallgatják meg őket és ha igen, nem segítik az életüket, mert nem kritikára vagy jó tanácsra vágynak, hanem arra hogy bennük, általuk szülessen meg a megoldás, ez azonban elfogadást rogers-i és gordon-i odafigyelést igényel irányukba. Az értő és elfogadó figyelem egyben idő, törődés és sok-sok munka. Ezen folyamat is tele van konfliktussal, hiszen semmilyen változás nincs enélkül, azonban ez együtt, pozitívan és építően valósulhat meg.
A bennem megszületett gondolatokért sok köszönet Dr. Barcy Magdinak és Szamos Böbének valamint a mediátor képzés összes résztvevőjének és a Foresee Kutatócsoport Klíma+ program kidolgozóinak valamint Igazgatónőnek, aki támogatta, hogy mindezen képzéseken részt vehessek.
2 megjegyzés:
Megjegyzés küldése