És boldogan éltek, míg meg nem haltak...

És boldogan életek, míg meg nem haltak...a népmesék záró sora ez. Vajon valaha elgondolkodtunk már azon, mit is jelent ez? Vagy csak akkor, amikor közvetlen közelünkben ér véget egy élet...sokszor úgy érezzük talán túl korán...
A tavasz nekem mindig nehéz, mert úgy érzem túl korán ért véget egy élet, ami az én életem egy része volt és most mikor az egyetemen a tavaszi napforduló egybe esett a halál és a gyász témájával, majd egy kedves kolléganőnket elveszítettük, hirtelen újra eszembe jutott ez a népmesék végén elhangzó mondat, amire egykor nekem a Hospice - házban egy továbbképzésen adtak értelmet...Vajon tudjuk -e előbb, hogy addig érdemes ÉLNI (én inkább elégedett, alkotó életnek mondnám, az elcsépelt boldog helyett...), amíg megtehetjük...és ki tudja, az meddig is van...?!

Simon András: A lélek örök honvágya

Én egykor nem vittem be virágot a kórházba, mert azt hittem, majd amikor legközelebb megyek, de nem volt legközelebb, aztán most is azt gondoltam, hogy időben küldünk virágot a kolléganőnknek, aztán kiderült, hogy már nincs idő...A halál egyet tud, pontot tenni és ennél nincs nagyobb valóság, mert nincs már ha, majd...legközelebb, csak most és pont.
Anyukám mondta mindig, hogy egyszer majd nem lesz és ez így lesz normális és élni kell tovább az itt maradóknak, akkor én azt mondtam gyerekként, hogy "Te soha nem halhatsz meg!"...aztán elment és egy pillanat alatt felnőttem...és eltelt ugyan tíz év...kimondani is hihetetlen...azóta új időszámítás van, egy másik világ...Valószínűleg nem lennék ma az, aki ha akkor nem az történik ami, úgy ahogyan...Dühös voltam, kiabáltam: "Nem hagyhatsz itt egyedül ebben a világ!"
Persze nem hagyott egyedül, hiszen magát adta és az erejét, azzal, ahogyan szeretett, amit megtanított, ezért éltem túl, és aztán még annyi mindent kibírtam...nélküle...
Tegnap óta sokunk szemében könny van...sokan tudjuk, hogy a szenvedés helyett jobb ez így, még is fáj és nehéz, a mi lett volna ha,...a bárcsak...és még annyi kérdés, amire nincs válasz...

Az egyetemen dr. Somosi Gábor az előadását, a mit bánnak a leginkább a haldoklók, Bronnie Ware palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér által leírt gondolatokkal zárta és most én is ezt az 5 pontot ideírom, mert nagyon elgondolkodtató:

 1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.

2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.

3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.

4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.

5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.