Kapcsolatainkban elsősorban a biztonságra, elfogadásra törekszünk. Ezért sokszor háttérbe szorítjuk az igényeinket, azért hogy a másik szeretetét megőrizzük. Attól félünk, ha kimondjuk, amit érzünk egy számunkra kellemetlen szituációban a másik dühös lesz, elfordul tőlünk és rugalmatlannak, problémázónak fog tartani. Ez a hozzáállás azonban azt feltételezi, hogy csak az egyik fél számára fontos a kapcsolat és ezért a másiknak folyamatosan „jó képet” kell vágnia minden helyzethez, akkor is, ha épp összeugrik tőle a gyomra. Aztán az ilyen „na jó legyen, amit Te akarsz” rossz szájízű kompromisszumokból összegyűlik egy szatyornyi, aztán egy zsáknyi és végül egy jelentéktelennek tűnő helyzetben, rázúdul az öntudatlan „boldog” társra, aki azt hiszi, minden rendben van.
„A Gordon-filozófia arra épül, hogy mindkét félnek fontos a jó kapcsolat.”(F. Várkonyi)
Az őszinteség nem támadás. Fontosabb arról beszélni, mit érzek az adott szituációban, milyen konfliktust okoz bennem, mint arról, hogy Te hogy nem vagy képes az én szempontjaimat figyelembe venni, óh Te önző fráter…J
Ez a fajta önfeltárás a másik félben is kapukat nyit meg, létrejön egy atmoszféra, amiben mindkét fél érzi, hogy fontos, szeretik és elfogadják, azt az állapotát, hogy nem tud mindig maximálisan a másik jólétében osztozni. Azaz külön-külön és együtt is nő az önbecsülésük.
És akkor itt következzék az amerikai pszichológus Dr. Thomas Gordon Hitvallásom az emberi kapcsolatokról szóló írása:
(credo)
„Te meg én olyan kapcsolatban vagyunk, ami nekem fontos, és szeretném fenntartani. Mégis, mindketten különálló emberként élünk, ki-ki a maga egyéni igényeivel, szemléletével, és azzal a jogával, hogy megpróbálja kielégíteni ezeket az igényeit. Igyekezni fogok őszintén elfogadni magatartásodat, amellyel igényeid kielégítésére törekszel, vagy amikor gondod van igényeid kielégítésével.
Amikor megosztod velem a problémáidat, törekedni fogok, hogy igazán elfogadóan és megértően hallgassalak – úgy, hogy inkább megkönnyítsem számodra, hogy rátalálj a saját megoldásodra, semhogy a magaméira szoktassalak. Ha az én viselkedésemmel van gondod, mert az keresztezi igényeidet, bátorítalak majd, hogy érzéseidet őszintén elmondd. Ilyenkor meghallgatlak majd, és igyekszem változtatni magatartásomon, ha tudok.
Ha pedig a Te viselkedésed ütközik az én igényeimmel, és emiatt úgy érzem, nem tudlak elfogadni, ezt is meg fogom osztani veled: olyan nyíltan és becsületesen közlöm érzéseimet, amennyire csak tudom – bízva abban, hogy tiszteled annyira igényeimet, hogy meghallgass, és igyekezz ennek nyomán változtatni viselkedéseden.
Olyankor, ha egyikünk sem tud a másik kedvéért változtatni magatartásán, és úgy látjuk, hogy kapcsolatunkban itt az igények konfliktusa lépett fel, állapodjunk meg abban, hogy egyikünk sem él hatalmával a maga győzelme érdekében, a másikunk veresége árán. Szem előtt tartom az igényeidet, de figyelembe kell vennem a sajátjaimat is. Ezért hát igyekezzünk elkerülhetetlen konfliktusainkra mindig olyan megoldást találni, mely mindkettőnk szemében elfogadható.
Ha ezt tesszük, teljesülnek a kívánságaid, és az enyémek ugyanígy – senki sem veszít, mindketten nyerünk. Így pedig, igényeid kielégítése révén, tovább fejlődhetsz, növekedhetsz, mint önálló ember. Nem kevésbé én is. Kapcsolatunk így mindig egészséges lehet, hiszen kölcsönösen örömteli. Mindketten azzá válhatunk, amire belsőnkből képesek vagyunk, és továbbra is a kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével viszonyulhatunk egymáshoz, barátságban és békében.”
Aki fejlődni kívánna, annak ajánlom a Magyar Gordon Iskola Egyesületét http://www.gordon.hu/ .
A következő bejegyzés ismét saját élmény lesz és kiderül, hogy a bejegyzések írója, hogyan tanulja a gordoni módszert és a "kísérleti alanyok" miként is reagálnak minderre ;-).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése