Szenvedélyeink…

Sokat gondolkoztam, hogy írjak Amy halálával kapcsolatban a szenvedélybetegségekről és annak általam vélt okairól és a segítség lehetőségeiről vagy sem…

Aztán csak nem hagyott nyugodni és újra és újra megnéztem a belgrádi fellépését és most megérett bennem.

Gyermekvédelmi felelősként számtalan képzésen vettem részt, pedagógusként rengeteg helyzetbe „futottam” már bele, emberként éltem egy szenvedélybeteggel, mondhatni tapasztalatom van, sokféle válfajáról, viszont azt is tudom, hogy a szenvedővel együtt lehet küzdeni, amikor már megérett benne, addig pedig a poklokat éli meg az ember és bízik a belátás megérkezésében.

Hatalmas a konfliktus a szenvedélybetegnek magával és környezetének vele. Nekem évek mentek rá a felfedezésre, a megértésre, a segítségre, a feladásra és az elengedésre, mire rájöttem, hogy ha nem fogja meg a kezem önként, hiába nyújtom és adnám, és hiába akarok érte tenni bármit is…

Hogy mik a keresztmetszetek ezen hasonló életutat bejárt emberek között, nehéz lenne megmondani és nem is volna célszerű általánosítani, egy website-on találtam egy megközelítést az okokra, ami számomra elfogadható:

„A szenvedélybetegség minden formája mögött a saját én megtalá­lására irányuló ösztöntörekvés rejlik. Az ember jelenlegi létezés­módjával nincs megelégedve, többre vágyik, egyfajta ideális én után kutat, egy másféle vagy magasabb tudati szint elérésére törekszik. Mindaddig viszont, míg a keresés állapotában van, nem „Itt és Most" él, nem tapasztalhatja meg a beteljesülést.” (forrás: http://www.otthonigyogymodok.hu/lelki-gondok/58-lelki-gondok/273-szenvedelybetegseg.html )

Tavasszal kezembe került egy film, ami nagyon megrázott és most Amy Winehouse halálakor hirtelen bevillantak a képsorok. Réteg film Andy Warhol rajongónak és Edie Sedgwick (1943-1971) állapotúaknak…Hullócsillag (Factory girl)… művészvilág, szeretethiány, énkeresés … elkeseredés …színpad … és végtelen magány.

„One person in the ’60s fascinated me more than anybody I had ever known.
The fascination I exprienced was probably very close to a certain kind of love.”
(Andy Warhol)

Folyamatosan keressük a teljességet és minél jobban telik az idő minél több ál dologgal találkozunk, annál nehezebb a hitünket és bizalmunkat megőrizni. A művészek érzékenységük folytán még kiszolgáltatottabbak és miután a mámor, az extázis olyan könnyűvé teszi az embert, könnyen benne ragadhatnak…

Kérdezhetnénk, hol van a család, hol vannak a barátok, hogyan történhet tragédia, hm be kellene zárni vagy rehabilitációra küldeni? Utak, lehetőségek és hála Istennek sokszor segítenek egy időre vagy mindörökre. Akiknek ez nem sikerül, ők a Hullócsillagok…

Sorsuk megrázó és intő példa is, nyugodjanak békében!

És végül milyen elképesztő néha, ahogy ezek az emberek megéneklik eljövendő végzetüket...