2007-ben a Gödörben a Soteria Alapítvány megrendezésében került sor Feldmár András előadására, a Közelség, távolság - az intimitás határai.
Régóta foglalkoztat engem ez a téma. Van-e optimális távolság? Szeretem a közelséget és szorongok a távolságtól, illetve szeretem a távolságot és szorongok a közelségtől. Helyzettől, embertől, kapcsolatoktól függően igaz lehet mindkettő.
Nekem az hogy ki közelített először, kicsit hasonlít a tyúk és a tojás esetéhez, visszapillantva mindig elmosódik, hogy én akartam, te akartad, mi akartuk, azaz ki is engedte a közelséget?
Az azonban nagy igazság, hogy ne gondoljuk, hogy a másik azért nem közelít felénk, mert nem tud, bár nagyon szeretne, ennek szomorú vége lehet, mégpedig, hogy azok, "akik nem csinálják azt amit tényleg akarnak, hanem várnak arra, hogy amit akarnak az megtörténjék valaki máson keresztül, azok feladják a szabadságukat." És sokszor szorongunk, hogy a másik nem csinálja azt, amit mi akarunk, de ez azt jelenti, hogy mi nem csináljuk azt, amit szeretnénk. A szorongás könnyen legyőzhető mondja Feldmár, az ember ne akarja azt, ami lehetetlen, hanem azt akarja, amit lehet akarni...És ha az ember azt csinálja, amit akar, akkor LÁTHATÓVÁ válik...
A fájdalmak pedig legtöbbször abból adódnak, hogy az egyik megengedi a másik közelségét, sőt hívja, hogy gyere közelebb, gyere még közelebb, aztán pedig azt mondja, hogy menj kicsit távolabb és ott állj meg, mert itt tudnánk folytatni a kapcsolatunkat. Erre mondja Feldmár, hogy ez nem megy, felelős vagyok azért, akit nagyon közel engedtem, nem küldhetem el messzebbre, ha visszataszítom, akkor van fájdalom…
Érdemes többször meghallgatni, újabb és újabb dolgok ragadnak meg az emberben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése