...neked is ott van a fejed felett a kérdőjeled...Hiperkarma

2016. október 4., kedd

Spoiler veszély: a jógázás csodás melléktermékei az önismeret és az egészség


Szerző: Tamaskó Anett
YAI diplomás jógaoktató,
ajurvédikus jógaterapeuta
Mind különböző módon éltük meg kamaszéveinket, így különböző emlékeket is őrzünk erről az időszakról. Visszaemlékezve ezekre az évekre az alábbi momentumok valószínű felmerültek: bizonytalanság, feszültség, külvilág elvárásainak való megfelelés, önbizalmunk és önmagunk keresése, folyamatos változás testünkben, elménkben, pályaválasztás, a másik nem felfedezése, az első szerelem, és ki tudja még minden szakadt ránk. Ha megnézzük a mai tizenévesek világát ezek a dolgok kétségtelenül náluk is jelen vannak, azonban az élet jóval gyorsabb lett, mint 10 éve, így gyors alkalmazkodás, a nagyobb a teljesítménykényszer, az ebből fakadó stresszhatás is megjelenik. Ez hosszú és rövid távon is veszélyes eredményeket hozhat, így eszközökre van szükség, amelyek gyors és hatékony segítséget nyújtanak.


A mai világ ingergazdag közeg, napról-napra változik, és ehhez alkalmazkodni kéne, ez világunknagy kihívása: az lesz sikeres, aki alkalmazkodik a folyamatos változáshoz. Azonban egy kamasz számára kiemelkedően fontos a sok változás közepette a kiegyensúlyozott élet. Ez az alapja annak, hogy felnőtt életében is kiegyensúlyozott lehessen. Ez az egyensúly azonban önmagától nem jön létre, ezért meg kell dolgozni. Van egy életmód, egy rendszer, amely ebben segítségünkre lehet, és segíti a kapcsolatot igazi önmagunkkal, ez a jóga rendszere. Változatos eszközrendszere minden életkorban, minden típusú embernek segít az egyensúly, a stresszkezelés kialakításában. Ez a rendszer nem csak a testmozgás által támogat bennünket: megtanít összhangban élni önmagunkkal és a természettel, fejleszti az önismeretünket, elfogadásunkat és tiszteletünket önmagunk és mások iránt, légző – és relaxációs technikák alkalmazása által segíti a koncentrációt és a minőségi pihenés elérését. Fontos, hogy a gyakorlatok során a befelé figyelés maximalizálása által a versenyszellem csökken, és az egyéni elmélyülés kerül fókuszba, nincs összehasonlítás.
A mai mozgás ellen beoltott generáció számára a jóga ászanái felüdülést hoznak, mert kihívásokkal teli gyakorlatokkal, a figyelmet lekötve adják vissza az izmok rugalmasságát, javítják ki a hanyag testtartásból eredő problémákat, észrevétlenül javítják az anyagcserefolyamatokat, erősítik az immunrendszert, és a tomboló hormonrendszert is harmóniába hozzák. Ezeket a hatásokat minden gyakorló megtapasztalhatja, felnőtt és gyermek egyaránt.
Miért fontos ennek a csodás eszköznek, a jógának a gyakorlását kamaszkorban elkezdeni? Ebben az időszakban a fő cél az, hogy jól érezze magát mindenki az órán. A jóga gyakorlás során olyan közeget teremtünk, amelyben egy a cél: kilépjünk a hétköznapok rohanásából és békét találjunk a jóga ősi rendszerének segítségével. Békét önmagunkkal, másokkal és a világgal. Az ászana gyakorlás olyan kihívások elé állítja a testet és az elmét, amelyhez a lelkünk segítségét is igénybe kell venni. Hisz a lélek segít bennünket át egy- egy lehetetlennek tűnő gyakorlaton, és végül neki köszönhetjük az eufórikus élményt, hogy sikerült. Ez nagyon fontos, mert bizalmat és hitet épít ki saját magunk iránt. Így létrejön a test-szellem-lélek harmóniája.
A gyakorlatokon túl más eszközöket is bevetünk a jógázás során: a légzést. A légzéssel harmóniában végzett mozdulatok segítenek a koncentráció elmélyítésére, és ez a fókuszáltság segíti a gyakorlót a külvilág kizárásában, csak a matrac, a lélegzet és az ászana van abban a másfél órában, amíg gyakorolunk. Amiben pedig a jóga egyedülálló, az óra végi relaxáció, amely során időt engedünk magunknak, ill. idegrendszerünknek, hogy a gyakorlásunk hatásai tudatosuljanak. Ez a minőségi pihenés a mindennapi rohanás közepén felbecsülhetetlen fontosságú.


Mindenki másképp éli meg a gyakorlást, amely tapasztalásokat megosztunk egymással. Ez fejleszti az önkifejezést, a bizalmat mások iránt, és a beszélgetések által felfedezzük a bennünk lévő tanárt, akihez csak mi férhetünk hozzá, létrejön az önsegítő belső funkció, amelyre nagy szüksége van mindenkinek.
A kamaszok a jóga által megtanulhatnak csapatban és önállóan dolgozni, együtt nevetni és befelé figyelni. A speciális légzőgyakorlatok a stressz csökkentésében játszanak nagy szerepet, a kivitelezhetetlennek tűnik ászanák végrehajtása magabiztosságot hoz. Igénybe vesszük testet és szellemet is, és próbáljuk együtt megérteni a belül lévő zűrös világot. Hogy kik is vagyunk valójában, mi ez a világ körülöttünk, és vajon irányíthatjuk-e a saját életünket? No és a legfontosabb: mindezt úgy tesszük, hogy közben sokat nevetünk, és jól érezzük magunkat.

2016. augusztus 14., vasárnap

Segítő beszélgetés



„ Azzá válni, akik valójában vagyunk." Carl R. Rogers

Az életünk nagy korszakaiban ( kamaszkor, fiatal felnőtt kor, középkor, időskor...stb.) általában a kik vagyunk? mi a célunk az életben? kérdések előkerülnek. Jó szakmát, párt, munkahelyet, lakást...életet választottunk...??? 
A helyünkön vagyunk e?! Kik is vagyunk valójában? 
Az autónk/a házunk, a nőnk/férjünk/gyerekünk, a karrierünk/a facebook oldalunk?! Életkrízisek...kiégések...veszteségek...mind-mind jó alkalmak arra, hogy belenézzünk önmagunk tükrébe és változzunk...gyógyuljunk...fejlődjünk, hogy tudjuk este, mikor húzzuk le a zokninkat, hogy kik is vagyunk valójában...(a terapeutám gondolatával élve).
Ahhoz pedig, hogy magunkra tudjunk nézni, kapcsolatokra, reflektív kapcsolatokra van szükségünk. Ez először (jobb esetben) az anyukánk, aztán a család, majd a barátok, a szerelmek lesznek azok az emberi szerető kapcsolati terepek, ahol elfogadásban és biztonságban lehetünk önmagunk...Ugyanakkor a kapcsolatok nehézségekkel, konfliktusokkal és az ezekből adódó fájdalmakkal is járnak...és van úgy, hogy elakadunk, hogy a krízis elhúzódik, hogy a szeretetteli kapcsolatok már nem bírják el a terheket és szakember segítsége kell, hogy rátaláljunk az útra önmagunkhoz.
Sokszor kérdezik tőlem, mit csinál egy mentálhigiénés szakember? Megtanítja a gyereket fogat mosni? Mi az a lelki egészség? Mit segít egy beszélgetés, főleg egy olyan, amiben nem adnak tanácsot? 
Még mindig az a tapasztalatom, hogy ha egy ember lelki krízisben van, akkor sokszor a környezete elbagatellizálja...szedd össze magad! ... majd elmúlik!...légy erős!...csak dönteni kell!...segíts magadon más úgy sem tud!...hmmm Nálunk nincs kultúrája a segítségkérésnek, ha a lélek megroggyanásáról van szó...reméljük egyre inkább lesz...Ezért a lelki egészséget inkább karmaoldással és biokajákkal és hókuszpókuszokkal kezelik sokan mint hogy szakemberhez forduljanak, pedig ahogy a szívműtétet se bíznánk a sarki fűszeresre, pedig szuper jó szív teája van, úgy a lelkünket se kéne rábíznunk, mert ha nem az "műt", aki ezt tanulta, akkor az asztalon elvérezhet a beteg...Mert ahogy a testben se mindegy mit és hogyan nyitunk fel, majd varrunk össze, úgy a lélek is érzékeny műszer...
A mélyebb krízisekkor csend van, ott belül és olyan odaadó figyelemre van szükség, ami nélkülözi a direktivitást, a tanácsadást, a moralizálást, a diagnosztizálást, csak HALLGAT és KÍSÉR...A segítő a beszélgetés alatt visszatükrözi a kliens érzéseit, bizalmat és elfogadást ad, teret ahhoz, hogy a kliens tudjon találkozni az érzéseivel.
A mentálhigiénés szakember megtanítja a gyereket arra, hogy miként tudja a lelkét tisztára mosni...azaz elfogadó közegben tükrözi a kliens érzéseit és ezáltal megtanítja a gyereket saját érzéseinek felismerésére. Ez a lelki fogmosás...
Van egy nagyon szép LGT dal: Ha a csend beszélni tudna című, nagyon jól kifejezi mennyire nehéz is a csend szavát, sokszor fájdalmát megfejteni...

Ha a csend beszélni tudna,

Hol nevetne hol meg sírna,
Fekete és fehér volna talán. 
Vallomások, látomások, 
Víziók és hazugságok,
Érzések és kívánságok 
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek."
   

A Segítő a csend szavával kísér és segít abban, hogy az elakadásban a kliens rátaláljon az ösvényre. Ez a lélek gyógyítás első állomása, sokszor tovább kell lépni a következő szakemberhez, mert a változás munkával jár és egyelőre még nincs varázspálca erre sem...és nem is lesz, mert ez bennünk zajlik és sok-sok munka által szakemberrel tud jobbá válni...

2016. július 29., péntek

Önismeret és/vagy/vs önképzés


Manapság, ha valaki szeretné magát jobban megismerni számtalan önismereti kurzusból választhat, a  karmaoldóktól kezdve a spirituális tanítókon át egészen a terápiás csoportokig igen színes a kínálat. Attól függően, ki mire befogadó rengeteg pénzt költhet el úgy, hogy igazán nagy változásokon nem megy keresztül...Ennek általában egy nagyon fontos oka van, mégpedig az hogy általában mindenki gyors és könnyed változást szeretne (elnézést az általánosításért...) és azonnali megvilágosodást és semmi, de semmi fájdalmat...Nos, így egy biztosan be fog következni ( és nem a boldogság végtelenségének érzése lesz az...vajon normális lenne ez, de erről majd máskor?! ) a lapsodó pénztárca mellett egy világból való kitaszítottság, az egyre szorongatóbb megnemértettség...
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy én tudom a tutit...téved...És bár nagy sallangokat írhatnék, csak egy dologra jöttem rá, hogy akik azt hirdetik, hogy minden erőfeszítés, belső munka nélkül hipp-hopp elindítható az életünkben a változás, azokat jó messzire kerüljük el. Nem rég egy facebook bejegyzésemben írtam, hogy az emberekkel való segítő foglalkozások, komoly szakmai hátteret igényelnek, természetesen a jó szándék és az elfogadó közeg is fontos, de az emberi psziché bonyolult mechanizmusait megbolygatni szaktudás nélkül életveszélyes, igen az! 

Az önismeret egy egész életen át tartó önképzést jelent. Ha valaki olimpikon szeretne lenni, akkor gyerekkorától keményen edz és lemond és tanul és fejleszti magát. Ha bárki is szeretné magát jobban megismerni és szeretne változtatni dolgokon, akkor hosszú évek kőkemény munkájába fog és jobb esetbe kap olyan szakembereket, akik bábáskodnak mellette, hogy meg tudja szülni önmagát. Ahogy az olimpikon helyett se edzhet az edzője, úgy semmilyen guru vagy terapeuta nem tud szikével átszabni bennünk semmit...A mi befektetett energiáink nélkül nem megy...
És még egy apróság...Sajnos a gondolkodj másként, higgyél az elfogadásban, az elengedésben...ugyanolyan maszlagok, mint a fogyókúrás instant italok...

Tettek, lemondások nélkül az örök visszaesés garantált...Persze ennek is bőven van haszna ... vagy nincs...ki-ki döntse el maga...
Az biztos, minél többet tanulok a lelki zavarokról, minél több tapasztalatom van a hétköznapok nehézségeinek a cipelésében, minél komplexebben látom a családi örökséget, a táplálkozásom és életmódom okozta stresszfaktorokat, a szocializáció adta kereteimet, egyre inkább úgy gondolom, hogy hiába is keresek egy mindenre ráhúzható algoritmust, nem lesz olyan. Egyet tehetek edzem a testem a lelkem és a szellemet, elfogadom, hogy a kapcsolataim milyensége tükröz és fejleszt engemet és ha képes vagyok apránként magamon változtatni, akkor a hétköznapok terhei is könnyebbek lesznek, de olyan hogy minden very happy lesz, kizárt...és ez így van rendben, ahogy az is, hogy amiben én komfortosan érzem magam, az másnak a pokol lenne és fordítva...ezért sem adható tanács, csak is tapasztalaton, emberi kapcsolatokon, élményeken keresztül tudunk változni... a saját élményeinken...

És hogy miért ezt a street artos képet választottam?! Erre majd válaszoljanak a biológusok...:) 

2015. november 18., szerda

Helping hands, avagy hogyan motiváljuk a kamaszt, hogy önkéntes munkában részt vegyen...?!

72 óra kompromisszumok nélkül























Pár éve kollégiumi alapprogram keretében Önkéntesség, felelősségvállalás másokért címmel tartok órákat a kollégista diákoknak...Ez is olyan 40 illetve 80 perces "kötelező" foglalkozás, mint a közösségi szolgálat, azzal a különbséggel, hogy itt az élmény megtapasztalására egyáltalán nincs lehetőség, tehát leginkább beszélgetünk az önkénteskedésről...ami nem túl eredményre vivő...
Saját tanári tapasztalatom, hogy csak az élmény válik "vérré", azaz a tapasztalat lesz belsővé, tudássá, később pedig folyamatos tevékenységgé, de csak akkor, ha az élmény értéket és örömet okoz...
A foglalkozásokon mindig felmérem, ki az, aki már végzett önkéntes munkát, mik a tapasztalataik és hogyan tudnák megfogalmazni, mit is jelent az önkéntesség és mi a haszna a társadalomra nézve, azaz vajon miért kell erről tanulnunk...? Aztán feladatként a diákoknak, olyan szervezetet kell kitalálniuk, ami a szerintük rászoruló csoportoknak segítene, és a segítség módját, annak megfinanszírozását is meg kell tervezniük. Nos, a tapasztalat, hogy az 50 órás közösségi szolgálat ellenére, alig-alig végeztek a 14-23 év közötti kollégista diákok ilyen munkát, a fogalmával és hasznával tisztában vannak, de nagy részük lúzerségnek tartja ezt a tevékenységet vagy eszébe se jutna ingyen elmenni dolgozni...mert hogy körülbelül ennyit lát ebből...Tehát a passzív-védekező és passzív-agresszív hozzáállás a  jellemző, a segítő, együttműködő attitűd a ritkább egy-egy foglalkozáson megjelent csoporton belül...tegyük hozzá...sajnos.
És itt jön a képbe a pedagógus...vagy az, aki képes felkelteni az érdeklődést...lelkesíteni a diákokat...nem könnyű, de legalább van kihívás. Nos, és meg is van a válasz, ha a tanár lelkes, akkor tud lelkesíteni és már el is indult a folyamat...Valahogy így volt ez a Helping hands-szel is, egy régi álmom volt, a segítő kezek és szépen lassan, alulról építkezve megérkezett hozzá a lelkes csapat is. Így tudtunk részt venni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jót tenni jó! Kerék utcai játszótéren megrendezett 72 óra kompromisszumok nélkül akcióban elindított projektjében és így tudunk most is aktívan szervezkedni a Mindenki Mikulása ajándékozásában és úgy tűnik az élmény vérré vált és a diákok jönnek és akarnak újabb és újabb élményeket.
Mi a titka? Nincs titka, azaz mi magunk, felnőttek vagyunk a titka mindannak, ami a kamasz lelkébe beépül, legyen az jó vagy esetleg rossz...a legérzékenyebb életszakasza az ember fejlődésének és talán az egyik legnehezebb, ilyenkor sok-sok magot el lehet ültetni és el is kell...
Hamarosan folytatom a beszámolót a Helping hands tevékenységéről...nagyon izgalmas számomra is és nagyon hálás vagyok, hogy ilyen lelkes az egész brigád...:)!

2015. szeptember 25., péntek

Man in the mirror...avagy mi/ki által változnak a dolgok...???

fotó: Rodney Smith
Változás.

Ez a kulcsa az életünknek. Folyamatosan mozgásban vagyunk, lótunk-futunk...teremtünk...vonzunk...megvilágosodunk...és amikor jön a krízis, a konfliktus, akkor kiderül, mennyire váltak belsővé a fejlesztő könyvekben olvasottak, a jóga órák gyakorlatai, a keleti vallások tanításai...a pszichodráma lélekgyúrása és a könnyek a szenvedésektől...
Én soha nem titkoltam, hogy hú, de messziről indultam és hú, de messze is vagyok az áhított céltól és valószínűleg apró lépésekre vagyok csak képes és már az is nagy dolog, hogy ezt adott szituációkban felismerem. 
Esendőnek lenni bátorság. Beismerni a gyarlóságaimat, a gyengeségeimet, azt hogy nem tudok akkor  és ott és abban jobb lenni, sőt még csak elég rendesen sem tudok viselkedni...még...és erről nem az anyám, az apám, a főnököm...az aktuális politikai vezetés...a Jó Isten, hanem kizárólag én tehetek és uram bocsánat, de ez nem felment engem, hanem elgondolkodtat, arra késztet, hogy ugyan itt tartok, de mit is kell tennem ahhoz, hogy változzanak a dolgok, miként kell magamnak változnom...Azaz tükörbe nézek...a szerelmem által tartott tükörbe, a barátaim által mutatottba, a főnökömébe...a pénztáros által visszajelzett pillanatfelvételbe és mindabba, ami zavar, amitől ideges leszek...amit bántásként, támadásként élek meg...
A minap felismertem, hogy mennyire önérzetes és gőgös tudok lenni, ha egy általam nagyra tartott képességemet nem kellőképpen ismerik el, sőt ha el se ismerik...ez mindig zavart...mindig pufogtam...régebben sokáig és hangosan...mostanában halkabban és rövidebb ideig...de még szorít...még munka van...magammal...nem a másikkal...hanem magammal...
Mindenki csak és kizárólag magát tudja megváltoztatni....és ahogy Kobzos tanár úr mindig mondta, mert hogy ő csak a cselekvésben hitt: Jó gyerek! Segíts magadon! Isten is megsegít! Hát, igen egy fizika tanár szájából ez elég hiteles volt akkor is már...
Idén ismét tartok önismereti szakkört, Ember a tükörben címmel hirdettem meg, egy régi Jacko szám hatására. Ebben a dalban olyan gyönyörűen meg van fogalmazva mindaz, amit mostanság sok-sok pénzért adnak el úgy mintha a spanyol viaszt találták volna fel...persze legalább kezdünk rájönni, hol is van a kutya elásva...ugyanakkor ez a személetmód még sajnos gyerekcipőben jár, pedig a jövő az érzelmi intelligens emberek kezében van. Persze ez nem azt jelenti, hogy állandóan önreflexióban kell élni és rágcsálni önmagunkat, hanem annyit, hogy felelősséggel kell élni, minden kimondott szó és megcselekedett tett visszavonhatatlanul alakít minket és a környezetünket. Minden az emberből indul ki, a döntéseinkből. Manapság azt kommunikálják élj a mának, ússz az árral és ragadd meg a lehetőségeket...miközben a lelki béke és a nyugalom, a lassan járj tovább érsz mondásban jobban megfogható mint a carpe diem (félre értelmezett) életérzésében.
És akkor végül hallgassátok meg Michael csodálatos dalát és ki angolul, ki magyarul tegye belsővé az üzenetét! :)))

I'm Starting With The Man In
The Mirror,
(Man In The Mirror-Oh
Yeah!)
I'm Asking Him To Change
His Ways
(Better Change!)
No Message Could Have
Been Any Clearer
(If You Wanna Make The
World A Better Place)
(Take A Look At Yourself And
Then Make The Change)



2015. május 3., vasárnap

Anyának lenni...

Vágfalvi Ottó festménye édesanyámról
A minap egy levelet kaptam, amiben "kedves édesanyának!" neveztek és egy pillanatra megálltam és elgondolkodtam, vajon ezeket a névre szóló szóróanyagokat mi alapján postázzák, honnan gondolják, hogy egy szimpla női név alatt egy anyuka lapul...
Persze minden éppen jókor érkezik az ember életébe...Ahogy tegnap nagy barátném mesélte, hogy a szeretett lány barátaiknak is végre lesz babájuk...és arra gondoltam, nos...anyává válni, ma a 21. században nem is olyan nehéz ...pedig...de...
Sosem voltam materialista vagy racionalista, így nekem könnyebb belekapaszkodnom a sors és egyéb rendezőkbe és ezért mind pozitív mind negatív élethelyzetben képes vagyok hinni, hogy ennek csak így lehetett megtörténnie...persze sokan sokszor már ezt igyekeztek bennem megkérdőjelezni...mindhiába...
Nem is olyan régen néztünk valami ámerikai szokványos filmet...már sajnos a címét sem tudom, de egy momentum megragadott benne. A magát kereső egyetemista lány, aki nem mellesleg egyetemi papával büszkélkedhetett és maga is pszichológia szakra járt, összeomolva ült a folyosón, mikor egyik tanára, a nem kevésbé durva és arcba vágó pszichológus professzor asszonya behívta egy teára...nos, a részletek nem fontosak...a lényeg, amit mondott, hogy bármi is fog történni vagy éppen nem fog megtörténni az ember gyerekével, azért mindig az anyját fogják hibáztatni...nos, most hogy a fejlődéslélektan bugyraiba leereszkedtem és maximálisan teljesítettem a félévet, még kevésbé tudom, amit tudni akartam, amiért elkezdtem mentálra járni. Saját élményű csoportban megélt katartikus élményeim sok mindent felszínre hoztak bennem...például, hogy mennyire nehéz anyának lenni, még ha Winnicott szerint Elég jó anyának kell csak lenni...
Én azt mondom, felelősség. A gyerek nem megszerzendő tárgy, egy életút bizonyos szakaszában teljesítendő feladat, hanem egy szerelem gyümölcse, a felnőtté válás koronája, az ember egyik legszebb lehetősége a halhatatlanságra és valami olyan mélységű emberré válásra, amit a család adhat meg egyedül...
Miközben a tapasztalataink azt mutatják, hogy a család betegít meg minket a leginkább és ezáltal ezeket a kora gyermekkori sérüléseket a legnehezebb meggyógyítani is...
Sokszor gondolkodom arról, hogy talán túl bonyolítjuk az életet, talán túl jól akarunk mindent csinálni, talán olyan terheket is cipelünk, amik nem a miénk, talán túl sokat félünk és ritkán szeretünk önfeledten...
Anyu tíz éve nincs fizikai testében köztünk, de élőbb mindennél, nincs nap, hogy ne jutna eszembe, hiszen annyi mindent kaptam tőle...még is, ha újra kezdhetnénk, akkor szabadabb anyukát szeretnék, aki több terhet tesz ránk és tud nemeket mondani...
Nehéz anyának lenni, azt gondolom...nekem igazán kihívás...magas a mérce...és mikor álmomban üzen és megrendítően élő, akkor napokig hatása alatt vagyok. Most az utazásunk alatt az évfordulójakor üzent, azt mondta, nekünk, hogy már nem utazásokat kellene terveznünk, hanem családot...semmi rosszalló nem volt a hangjában, mint mindig most is szeretetteli volt...nekem pedig elgondolkodtató...
Ma anyák napján jó lenne fizikailag megölelni Téged, drága Anyukám! Sok - sok hálával tartozom Neked és hatalmas köszönettel az életemért és azért, amilyen ember lettem! Egyszer azt mondtad, hogy ha meg is halsz mindig velem leszel és tudom, hogy általad ülök Isten tenyerén! :)

2015. március 26., csütörtök

És boldogan éltek, míg meg nem haltak...


És boldogan életek, míg meg nem haltak...a népmesék záró sora ez. Vajon valaha elgondolkodtunk már azon, mit is jelent ez? Vagy csak akkor, amikor közvetlen közelünkben ér véget egy élet...sokszor úgy érezzük talán túl korán...
A tavasz nekem mindig nehéz, mert úgy érzem túl korán ért véget egy élet, ami az én életem egy része volt és most mikor az egyetemen a tavaszi napforduló egybe esett a halál és a gyász témájával, majd egy kedves kolléganőnket elveszítettük, hirtelen újra eszembe jutott ez a népmesék végén elhangzó mondat, amire egykor nekem a Hospice - házban egy továbbképzésen adtak értelmet...Vajon tudjuk -e előbb, hogy addig érdemes ÉLNI (én inkább elégedett, alkotó életnek mondnám, az elcsépelt boldog helyett...), amíg megtehetjük...és ki tudja, az meddig is van...?!

Simon András: A lélek örök honvágya
Én egykor nem vittem be virágot a kórházba, mert azt hittem, majd amikor legközelebb megyek, de nem volt legközelebb, aztán most is azt gondoltam, hogy időben küldünk virágot a kolléganőnknek, aztán kiderült, hogy már nincs idő...A halál egyet tud, pontot tenni és ennél nincs nagyobb valóság, mert nincs már ha, majd...legközelebb, csak most és pont.
Anyukám mondta mindig, hogy egyszer majd nem lesz és ez így lesz normális és élni kell tovább az itt maradóknak, akkor én azt mondtam gyerekként, hogy "Te soha nem halhatsz meg!"...aztán elment és egy pillanat alatt felnőttem...és eltelt ugyan tíz év...kimondani is hihetetlen...azóta új időszámítás van, egy másik világ...Valószínűleg nem lennék ma az, aki ha akkor nem az történik ami, úgy ahogyan...Dühös voltam, kiabáltam: "Nem hagyhatsz itt egyedül ebben a világ!"
Persze nem hagyott egyedül, hiszen magát adta és az erejét, azzal, ahogyan szeretett, amit megtanított, ezért éltem túl, és aztán még annyi mindent kibírtam...nélküle...
Tegnap óta sokunk szemében könny van...sokan tudjuk, hogy a szenvedés helyett jobb ez így, még is fáj és nehéz, a mi lett volna ha,...a bárcsak...és még annyi kérdés, amire nincs válasz...

Az egyetemen dr. Somosi Gábor az előadását, a mit bánnak a leginkább a haldoklók, Bronnie Ware palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér által leírt gondolatokkal zárta és most én is ezt az 5 pontot ideírom, mert nagyon elgondolkodtató:

 1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.

2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.

3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.

4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.

5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.