Még is sokan állandó konfliktusban élnek. Elsősorban önmagukkal, aztán ezt kivetítve másokra. Nagy igazság van, abban a közmondásunkban, hogy
Más szemében meglátja a szálkát, a magáéban a gerendát sem veszi észre.
Az elmúlt évem egyfajta szemlélődésben telt. Elmondhatom, hogy szerencsés voltam eddig, mert pozitív emberek vettek körül, emberszeretők és élet igenlők. Ez nem hurrá optimistákat jelent, hanem olyan kritikus gondolkodású embereket, akik több nézőpontból képesek szemlélni a világ dolgait. Nem is gondoltam, hogy ennyire nehezen viselem a negatív gondolkodást és az előítéletek hangos megnyilvánulásait. Eddig ezek miatt csak ritkán kellett konfliktusba kerülnöm. Most aztán jutott belőle bőven. Meg is kaptam azt a kérdést, Te hogy tudod szeretni az embereket? Hmmm...Elsőre nem tudtam mit válaszolni, csak annyi jutott eszembe, hogy lehet utálni őket vagy hogyan lehet csak a rosszat látni bennük?
Azt gondolom, van egyfajta családi minta, amit hozunk, aztán tudást gyűjtünk az iskolában a tanárainktól és aztán útnak indulunk a felnőtt létbe. A boldogság sikere sokkal inkább azon múlik, hogy el tudjuk e fogadni önmagunkat hibáinkkal együtt és képesek vagyunk ezen keretek között a legtöbbet kihozni magunkból mint hogy gazdag családba születtünk e. Önmagunk megélése sokszor szenvedéssel jár és fájdalommal és nagy adag bátorsággal. Felismerni azt, hogy felnőttként mi vagyunk örömünk és bánatunk okozói egy tudatos, felelősségteljes gondolkodást igényel.Akik ezt a munkát magukkal nem vállalják be azoknak valamifajta örökös hiányérzetük és frusztráltságuk van, ami különböző formákban jelennek meg az emberen (pl. depresszió, szorongás, testi fájdalmak), melyek következtében még több düh és utálat irányulhat a külvilág felé. Aki állandóan küzdőtérben él, annak egy sorban állás a boltban is igazi idegfeszültséget jelent, miközben úgy is felfoghatná, hogy kicsit legalább pihen, míg sorra kerül, úgy is egész nap rohannia kellett.
Hogy a negatív gondolkodást át lehet e formálni? Nekem nehéz erre válaszolnom, mert a farkasban is bárányt látok, ami sokszor igen veszélyes tud lenni. Arra viszont kiváló tapasztalat volt, hogy abban megerősödjek, hogy csak is belső változás idéz elő fejlődést, ha én elfogadom őt, az kevés, addig míg ő magát el nem fogadja és akkor kezdődik csak az igazi nagy munka...
Rengeteg önismereti könyv van, lehet menni segítőhöz, előadásokra és még számtalan lehetőség van, de egy biztos minden ott kezdődik, hogy ha belenézünk a tükörbe, akkor akit látunk azt úgy, ahogy van el tudjuk e fogadni, nem könnyű, sőt!
Szorongó gyerekként, frusztrált kamaszként és utálkozó fiatal felnőttként pontosan tudom, mennyi sírás van abban, hogy én ma már szeretem az embereket és persze nagyon hálás vagyok a szüleimnek, a tanáraimnak, barátaimnak és kollégáimnak, hogy türelemmel és nagy szeretettel csiszolták az önérzetemet és a sok-sok fájdalmas veszteség nélkül, soha nem jöttem volna rá, hogy minden csak rajtam múlik. Azon pedig éppen dolgozom, hogy mi dolgom is van a negatív emberekkel...
