"Olyan történelmi korban élünk, amikor kiáltó ellentét van az ember szellemi fejlődése és lelki-érzelmi fejlődése között: az előbbi létrehozta az elképzelhető legpusztítóbb fegyvereket, az utóbbi pedig megrekedt a kifejezett narcizmus állapotában, annak minden patologikus tünetével együtt." Erich Fromm: Az emberi szív
Sok-sok évvel ezelőtt egy antikváriumban került a kezem közé Erich Fromm Az emberi szív című munkája, akkor úgy gondoltam egyszer még hasznomra fog válni, így hát megvettem. Azóta sokszor kézbe vettem, újra és újra elolvastam a fülszöveget,de valahogy a nekrofília, narcizmus és incesztuózus mindig visszatartott a belemélyülésétől.
Szombat este, azonban a kezemben maradt és le se bírtam rakni...
Gyerekkorom óta foglalkoztat, hogy milyen szándék mozgatja az embereket, afelé, hogy embertömegeket befolyásolásuk alá vonva hatalmukat kibontakoztassák a legtöbb esetben valakik vagy valami ellenében. És az sem utolsó kérdésként vetődött fel bennem, hogy az emberek hogyan csatlakozhatnak egy megalomán, hatalomimádó, cesar szindrómás ember mögé?!
Erich Fromm megadta a választ. A részletek fejtegetésébe nem mennék bele, csak egy-egy igen fontos gondolatát emelném ki. Előtte azonban röviden definiálnám, magát a fogalmat.

A narcisztikus személyiség több művészt megihletett. Így született meg Oscar Wilde örökbecsű műve, a Dorian Gray arcképe, melyből színdarab és film is készült.
A narcisztikus embert már az arckifejezése is könnyen elárulhatja. Sugárzó mosoly, ami egyesekben önhittséget, másokban ártatlan, bizalomteli gyermeki lélek meglétére enged következtetni, valami különös csillogása a szemnek, ami szent illetve az őrült érzetét kelti bennünk.
Ez így elég misztikusnak tűnik. És igen, éppen ebben van a varázsuk, a homály, a bűvölet és a megismerhetetlenség csábító vonzása, az ami óriási udvartartást eredményez számukra.
Kik azok, akik követőik, rajongóik lesznek?
![]() |
Dokumentationszentrum Topographie des Terrors, Berlin |
A társadalmi narcizmus, azaz, amikor egy csoport vagy szervezet tagjai is narcisztikus személyiségek, így az egyén narcizmusa átolvad a csoportéba és létrejön az a csoportidentitás, ami kifejezi, hogy ők különbek mint mások. Erre a történelemben számos példa akad, ami szomorú véget eredményezett.
Ahogy az egyén, úgy a csoport narcizmusa is keresi a kielégülést önnön nagyságának megnyilvánulásaiban, így bizonyos szintig kielégülést nyújt a csoport felsőbbrendűségének és mások alacsonyrendűségének közös ideológiája. Tehát, ha a narcisztikus csoport megtalálja bálványozott vezérét, akkor alávetik magukat akaratának és lelkük mélyén szimbiózisra lépnek és azonosulnak vele.
A narcizmus azonban két dologgal konfliktusban áll: az értelemmel és a szeretettel. A narcisztikus személy világán kívül nincs más világ, minden az övé, minden róla, érte szól, emiatt képtelen kötődni, kapcsolódni, így szeretni sem képes. Ő maga az egész világ. Ezt a világot féltve őrzi, minden kritika, bírálat dühöt, melankóliát és depressziót vált ki. Az pedig, akinek nem létezik magán kívül másik világ, azaz nincs nem-én, az szeretetre képtelen. Emiatt közösségben, csoportban is mindig magányos marad, magányát, az iránta lelkesedők ideig óráig tudják enyhíteni.
Napjainkban ez az ember típus egyre gyakoribb. "A fogyasztói társadalom kitermelte a narcisztikus embert, a tökéletes fogyasztót és munkaerőt, aki már nem érti az érzelmeit, lassan szavai sem lesznek rá…" , ahogy Tari Annamária ezt a Hervadó virágok és az Intimitás című filmek elemzésével kapcsolatban említi meg cikkében (ld. a videó alatti linket).
A narcizmus azonban két dologgal konfliktusban áll: az értelemmel és a szeretettel. A narcisztikus személy világán kívül nincs más világ, minden az övé, minden róla, érte szól, emiatt képtelen kötődni, kapcsolódni, így szeretni sem képes. Ő maga az egész világ. Ezt a világot féltve őrzi, minden kritika, bírálat dühöt, melankóliát és depressziót vált ki. Az pedig, akinek nem létezik magán kívül másik világ, azaz nincs nem-én, az szeretetre képtelen. Emiatt közösségben, csoportban is mindig magányos marad, magányát, az iránta lelkesedők ideig óráig tudják enyhíteni.
Napjainkban ez az ember típus egyre gyakoribb. "A fogyasztói társadalom kitermelte a narcisztikus embert, a tökéletes fogyasztót és munkaerőt, aki már nem érti az érzelmeit, lassan szavai sem lesznek rá…" , ahogy Tari Annamária ezt a Hervadó virágok és az Intimitás című filmek elemzésével kapcsolatban említi meg cikkében (ld. a videó alatti linket).
Narcizmus és magány
Erich Fromm azért megnyugtatásul leírja, hogy létezik jóindulatú narcizmus is. "Az az ember, akinek narcizmusa a jóindulatú fajtából való, a teljesítményére büszke, olyasmire, aminek az érdekében erőfeszítést tett...Ameddig olyasmit választ narcizmusa tárgyául, amiért meg kell dolgoznia, a saját munkája és saját teljesítménye iránt érzett kizárólagos érdeklődést állandóan ellensúlyozza, hogy figyelemmel kíséri magát a munkafolyamatot vagy azt az anyagot, amellyel dolgozik...Ha valaki a rosszindulatú fajtájában szenved, akkor nem olyasmit választ narcizmusa tárgyául, amit tesz vagy létrehoz, hanem valami olyasmit, ami az övé: például a testét, a külsejét, a vagyonát stb...."
A jövő szempontjából nagyon fontos, hogy a gyerekek elsajátítsák a kritikai gondolkodást és büszkeségük tárgya ne önmaguk, hanem emberi mivoltuk legyen, mert:
"Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi sem csodálatosabb!"
Szophoklész: Antigoné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése