Anyám, apám kettőtök között őrlődöm szüntelen...

Ez a film megidézte a kamaszkoromat, lehúzott a mélybe és elringatott, összeszorult a torkom...

Érzések, kérdések, félelmek, megfelelések, kíváncsiságok és rengeteg bizonytalanság, mi végre teremtettünk? Kiben higgyünk? Az apánkban? Az anyánkban? Istenben?  Magunkban? 

Az élet fája (The Tree of Life)

A fejemben lévő összes egykori monológ visszacsengett és ott vannak azok a gyermeki tekintetek, annyira beszédesek és kifejezőek. És ott van az érett felnőtt ember, a határokat, szabályokat, elvárásokat teremtő, a kemény, az álmait feladó, a kétségbeesett, a büszke és csalódott, a gyerek számára sokszor kiszámíthatatlan sebzett nagy gyerek...És ott van a szerető, óvó, biztonságot és elfogadást nyújtó, de magáért semmit nem tevő gyenge ember, ő sem jó, neki sem lehet megfelelni...És Isten? Mennyit perlekedtem vele is...miért is hagytál el? Éreztem sokszor és most annyira felemelő volt Terrence Malick Az élet fája című filmjében újraélni, másként, más szemmel, más emberként és még is ugyanazként. 

A moziból kijöve nehéz volt megszólalni, csak ennyi jött ki belőlünk is: a kételyeket, bizonytalanságokat, félelmeket nem spórolhatjuk meg és a gyerekeink is végig fogják járni az utat. A tapasztalatlan szív mindig kérdéseket tesz fel és szüntelen őrlődik az erők között.

A kamasz ember lelke ezért csoda, mert azzal az érzékenységgel nyit a világra, amit felnőttként jobb esetben művészi alkotások hatása révén élhetünk át újra. Érdemes ezért figyelni a rezdülésüket, mert nekik mi felnőttek, a szüleik, tanáraik vagyunk a mérték...

A filmben végig vonul Isten és a teremtés, Jób történetén keresztül:

"Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérő zsinórt?

Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét;

Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?(Jób könyve 38. 4-7, Károli Gáspár fordítása)

Aki megnézi a filmet intenzív lelki-szellemi élményben lesz része, ez nem a hátradőlős mozizás lesz, ez kemény önismereti munka magunkkal; természetesen, ha tartunk ott, hogy belenézzünk ebbe a tükörbe, ugyanis fájni fog, amit látni fogunk benne...